Kultúra

2017.03.26. 18:45

A Mezőföld virágai találkoztak

Ötödik alkalommal rendezték meg a szólótáncosok és párosok Fejér megyei megmérettetését a Táncházban.

Gábor Gina

A Mezőföld virágai elnevezésű megyei versenyt az Alba Regia Táncegyesület évről évre azzal a céllal szervezi meg, hogy ösztönözze a megye táncosait a hagyományok ápolására. A megmérettetés egyúttal baráti találkozó is, nagyszerű lehetőség arra, hogy a művészeti iskola keretében működő vagy más amatőr közösséghez tartozó táncműhelyek bemutatkozhassanak, és a táncosok felmérjék, hol is tartanak, milyen színvonalat képviselnek.

Több mint száz táncos lépett fel: a közönség is kíváncsian figyelte a gyerekek szereplését
Fotó: Táncegyesület

A résztvevők a szombati versenyen négy korcsoportban, valamint szóló és páros kategóriában mutatkoztak be. A versenyszámokat az Alba Regia Táncegyüttes zenekara, a Galiba zenekar kísérte. A produkciókat kéttagú zsűri értékelte: Némethné Delbó Krisztina néptáncpedagógus, koreográfus, Aranygyöngyös táncos és Kökény Richárd Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tánckarvezetője, Örökös Aranysarkantyús táncos. Döntésük alapján a díjazottak Kató Balázs égetett cserép emlékplakettjeit vihették haza. A Mezőföld Virága címet azok a táncosok is elnyerhették, akik az előző években megkapták a díjat.

A zsűri a Mezőföld Virága címet az alábbi táncosoknak ítélte oda:

Az első korcsoportban (a 10 éves kor alattiak megmérettetésén) Frey Dávid, Varga Lotti, Kerényi Kristóf, Kuti Eszter Veronika, Kliszky Luca, Fekete Noémi, Turú Gergely, Kokavecz Eszter Ilona, Ress Nóra és Sánta Benedek nyerte el a díjat. A második korcsoportban (10-14 éves korig) Almássy Szonja, Kunszabó Adél, Gordos Iringó, Farkas Áron, Krepsz Anna, Krepsz Ákos, Kardos Máté, Kerényi Balázs, Diósi Csenge Zsuzsanna, Baka Levente, Turóczi Balázs, Koncz Levente, Nagy Gábor és Urbán Panka nyert. A harmadik korcsoport (14-18 éves korig) díjazottjai: Pikó Gábor, Rácz Lili, Sugár Mátyás, Tasnádi Noémi és Turóczi Gergő.

A negyedik korcsoportban (a 18 éven felüliek versenyében) a zsűri nem osztotta ki a Mezőföld Virága címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!