Kultúra

2016.09.28. 12:29

A Misztrál együttes Mikája a magyar földhöz való kötődéséről is vallott

Székesfehérvár – Több hangszerrel, szép énekhangján adta elő Heinczinger Miklós a Misztrál együttes dalait, miközben múltjáról, zenéjükről vallott a Királykúton.

Bokros Judit

A Misztrál együttesben játszó és éneklő Heinczinger Miklós, Mika neve sokakat vonzott a Királykút Emlékház legutóbbi beszélgetős, s ezúttal zenélős estjére. Az érdeklődés köszönhető egyrészt a nemrég Magyar Örökség díjjal is kitüntetett Misztrál remek zenéjének, Mika közvetlen, kendőzetlenül őszinte és szórakoztató személyének, valamint a csíkcsomortáni verstábornak, ahová fehérvári fiatalok is járnak évente kikapcsolódni egy verseny jutalmaként.

A vendég zenével kezdte és zenével zárta estjét. Talán nem is kellett volna ennél többet tennie, hiszen az, ahogyan játszott, bőséges útravalóul, lelki töltettel szolgálhatott a megjelenteknek. Heinczinger Mikából és abból, ahogyan játszik, énekel, ahogyan jelen van előadás közben, valóban árad az az ősi erő, amelynek forrását megfejteni nem igazán tudjuk. Csak azt érezzük: hat ránk, nagyon is, a hangszer és az ének hangja betölti a termet, de még azon túl is elhallatszik, s adott pillanatban úgy tűnik, az egész világ vele zeng.

Bakonyi István (balról) kérdezte Heinczinger Mikát, aki több hangszeren is adott elő dalt Fotó: Koppán Viktor

Ez az érzés többször is hatalmába keríthette a Királykút közönségét, amikor a vendég az általa hangszerelt Misztrál-dalokból adott elő az est során.  Az egyik legszebb talán Kárpáti Tibor Gyöngyöt az embernek című versmegzenésítése volt, ami után valóban jobb lett volna csak percekig csöndben ülni.

Ám egy alapvetően beszélgetős est végül is nem a csöndről szól. Így aztán, a dalok között, Bakonyi István irodalomtörténész kérdéseinek köszönhetően megtudhattunk néhány, sokszor szellemesen előadott információt Mika múltjáról. Például a nagymarosi gyermekévekről, amelyek alapvetően határozták meg a zenéhez, énekléshez való vonzódását. Szinte beleivódott, ahogyan szülei, nagyszülei énekeltek, dúdoltak otthon a nagy, parasztiból iparossá lett családban. A zene mellé a versek szeretete akkor jött, amikor egyik barátja mutatott neki egy Kassák Lajos-verset (Dal egy széplányról), s Mika elsőként ezt zenésítette meg.

A Misztrál együttes megalapozása már Török Mátéval és Tóbisz Tinelli Tamással történt, akikkel Dévai Nagy Kamilla énekes, előadóművész iskolájában találkoztak. Az ott töltött időről Mika azt mesélte: nagyon jó alapokat, képzést kaptak, például a Kaláka zenészeitől. Az énektanárokat azonban valahogy pár hét után otthagyta - állítólag mindegyik operaénekest akart faragni belőle, ehhez azonban neki a legkevésbé sem volt kedve Választása, elkötelezettsége a magyar zene, népzene mellett igazolja őt. A Misztrállal is ezen az úton kezdtek járni, Tolcsvay Béláék után, akiknek korábban, rövid ideig szintén volt egy ilyen nevű együttesük. Ám ezen szerencsére nem vesztek össze.

A zenekarnak most Mikán, Tamáson és Mátén kívül Pusztai Gábor a negyedik tagja. Évek óta rendeznek a Dunakanyarban Regejáró Misztrál fesztivált, amellyel körülbelül 5-600 embert tudnak összehozni, s a viszonylag családias körben a hozzájuk hasonló zenét játszó művészekkel is több idejük van beszélgetni. Koncertjeikkel nemcsak az országot járják, de sokszor voltak külföldön is, ám Mika azt mondta: őt sohasem vonzotta az idegen országban maradás lehetősége. A magyar földhöz, a Kárpát-medencéhez eltéphetetlen kapcsolat fűzi, s ugyan sváb ősökkel rendelkezik, ám itt találta meg önazonosságát.

A Misztrállal természetesen céljuk, hogy a szép magyar zene, a szép magyar versek üzenetét, szeretetét átadják a ma fiataljainak, a tizen-és huszonéveseknek is. Erre jó lehetőség például a székelyföldi Csíkcsomortánban rendezett verstábor, amely nyár óta a nemrég elhunyt fehérvári alapító, Varga Sándor nevét viseli. A zenekar tagjai itt egy hetet töltenek olyan fiatalokkal, akiknek fontos az ősi, szép magyar nyelv őrzése, s versekkel is szívesen fejezik ki magukat. Mikáék ilyenkor sokat beszélgetnek, dalt is tanítanak, mégis, a legfontosabb az együttlét – fogalmazott a zenész énekes, akit otthon párja s három gyermek vesz körül a hétköznapokban.

Ha nem zenél, akkor a csöndet és a természet hangját szereti, vallotta még Heinczinger Mika, akinek művészete bizonyára ezekből az ihlető csöndes, elvonulós állapotokból is táplálkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!