Kultúra

2017.05.28. 11:00

Derecskey Dániel makett kiállítása Gárdonyban

Gárdony - Saját rabszolgatempóját diktálva készítette az elmúlt évtizedekben Derecskey Dániel azokat a harci repülőgép maketteket, amelyeket most kiállításon is bemutat.

S. Töttő Rita

Derecskey Dániel elmúlt 80 éves, mégis a mai napig frissen, fitten tartja szenvedélye, a repülőgép makettezés. Mint mesélte, gyermekkora óta rajong ezért a hobbiért - bár számára ez azért lényegesen több -, amely egész életét meghatározta.

- Már az elemiben is a repülő modellező kör tagja voltam, s mivel mindig is érdekeltek a repülők, ezért nem csoda, hogy első munkahelyem a székesfehérvári sóstói reptér lett - emlékezik vissza Dániel, aki a Motor Javító Állami Vállalat szakmunkásaként tevékenykedett, a modellező szakkör tagjaként pedig számos repülő makettjét elkészítette.

Derecskey Dániel az ő szenvedélyéről mesél a kiállításmegnyitón
Fotó: Ocsenás Katalin

- Minden modellt ismertem, elkészítésükhöz pedig legalább ötféle szakma ismerete volt szükséges - árulja el, és sorolja is: az asztalos, lakatos, hegesztő és festő mellett olyan munkaköröket tanult meg a makettezéshez, amelyeknek nevük sincs, a reptéren mégis fontos feladatuk volt. Családja számára, amely bár értékelte, elismerte munkáját, kicsit azért sok volt a "makettőrület", vallja be Dániel, s azt is elmondja, miért: - A saját magam rabszolgatempóját diktálva dolgoztam, iszonyatos munkatempóban.

Így készültek el az Agárdi Közösségi Házban látható kiállításon is fellelhető darabok: a történelem jeles harci repülőgépei az első világháborútól kezdve egészen a nyolcvanas évekig . Látható többekközött például a "Vörös Báró". vagy a "stuka", a négymotoros bombázó, a "Rata" és még sok egyéb harci légi jármű. Ám van még, ami még elkészítésre vár: a gripen a következő a tervek között!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!