Kultúra

2009.01.27. 03:29

A szépség archoz köthető

<b>FMH</b> - Rohanva érkezik: picit késtem, megengedsz még egy telefont? Aztán leülünk, már csak egymásra figyelünk. A kérdező meg a válaszoló újságíró. Beszélgetőpartnerem <em>Iványi Balázs</em>.

J. Mező Éva

Szokatlan számára a fotós kolléga megjelenése, hiszen ha bevalljuk, ha nem, mindketten tudjuk, a kérdező oldalán ülni egy árnyalattal könnyebb. A zavart eloszlató csevegés egy másnapi újság átadására jó, mert az is az újságírói munka misztikumába tartozik, hogy mi előző nap olvashatjuk a másnapi lapot. Végül a beindított magnó ellenőrzése ad okot anekdoták felelevenítésére: ki milyen éles, fontos, rázós, megismételhetetlen helyzetben maradt rögzített beszélgetés nélkül, de azt is megtapasztaltuk mindketten, hogy a katasztrófahelyzetben a pánik hatalmas alkotóerő. És ezek az azonos emlékek, mozzanatok összetartanak, feloldanak. Érzem, már nem mint interjúalany ül velem szemben. Egyszerűen csak beszélgetünk.

Balázs a győri bencéseknél járta a gimnáziumot, innen került Piliscsabára, az egyetemre, és ezekben az években pesti szerkesztőségben talált munkát. Úgy mondta, egyik munkahely adta a másikat, miközben volt egy kis kitérő a politika világába is: - Igazából én csak egy piciny porszem voltam a képviselői irodaházban. Egyik tanárom dolgozott ott a sajtófőnök helyetteseként, és agilis munkatársat keresett a diákjai között. Tőlem is megkérdezte, volna-e kedvem éhbérért sokat dolgozni. Ajánlata visszautasíthatatlannak tűnt. Nem akarom fényezni magam, de kezdetben majdhogynem a fénymásolás volt a feladatom, az idő múlásával azonban a médiafigyelőknél kínáltak állást. Talán másfél évig dolgoztam ott. Kiváló iskola volt, elleshettem a hírszerűség fortélyait. Akkor hagytam abba, amikor eljutottam arra a szintre, hogy jobb fülemben az egyik, bal fülemben a másik kereskedelmi csatorna híradója szólt. Néhány kitérő után a katolikus rádió hírszerkesztőségében folytattam, sok tehetséges fiatal között, ahol később megválasztottak a hírszerkesztők vezetőjének. Függetlenül, a saját működési koncepcióm alapján dolgozhattunk. Nekem alapvetően operatív feladataim voltak, a hírszerkesztők pedig - előzetesen kialakított elvek mentén - önállóan dolgoztak.

Balázs azonban innen is továbbállt, pontosabban elcsábította a Heti Válasz, de a Katolikus Rádió mind a mai napig számíthat rá: - Azért akartam újságíró lenni, mert elképzeltem, hogy nem kell hajnalban kelnem, kényelmesen besétálok a szerkesztőségbe, szabad a munkaidőm. Ehhez képest ha rádiózok, hajnali négykor kelek, majd folytatom az újságnál, este tizenegyig dolgozom.

S hogy mi ezért a kárpótlás? A jelenlevés mindenhol. Az emberekért való tenni tudás és az ezért járó szeretet, ami sokszor nem is feltétlenül szavakban hangzik el. Gyakran jár tisztelet érzékenységünkért. A feladatért, hogy úgy lássuk a világot, ahogyan nem látja más. Balázs a Heti Válaszban is olyan munkát végez, amire büszke: emberi történeteket ír, életutakat mutat be. - Magyarok a piacon - ez a címe annak a rovatnak, amiben több mint két éve dolgozom. Olyan cégeket, cégvezetőket mutatok be, akik sikereket értek el a gazdaság területén valahol a nagyvilágban vagy itthon. Nemrég készült el a sorozat századik része, nem mind én írtam, de ennek kapcsán összeszámoltam, és kilencven ebből az én nevemhez köthető. A legrémesebb történetem is ehhez a rovathoz kapcsolható, amit az újságírás során éltem át. Egy Somogy megyei zászlókészítőről akartam írni, de a helyszínen kiderült, hogy valami nincs rendben. Nem azért, mert volt egy sztrókja, és ettől furcsává torzult az ábrázata, de az öltözete is egy ütött-kopott pólóból állt, amiből kilógott a hasa, meg egy klottgatya - én már nem is mertem lejjebb nézni. Az amúgy országosan elismert zászlókészítő nappalijának a falán hét gépkarabély volt - ebben a környezetben tettem fel neki óvatlanul a kérdést a nála nagy választékban kapható Árpád-sávos zászlókról. Amint befejeztem a mondatot, már tudtam, ezt nem kellett volna. Az asztalra csapott, vállalhatatlan dolgokat kezdett üvölteni, és ezek után már csak arról nem volt hajlandó beszélni, ami miatt én több száz kilométert utaztam - a zászlókészítésről. Ilyenkor vár az ember a csodára, ami szintén elengedhetetlen kelléke az újságírásnak. Az volt a szerencsém, hogy néhány mondatot sikerült a feleségéből és a fiából kicsavarnom, minden más improvizációként készült, amivel utólag maximálisan meg volt elégedve. Sokkal több azonban szakmánkban a szépség, és akárhogy kutatok az emlékeim között, minden szépség emberi arcokhoz köthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!