Kultúra

2016.02.12. 12:05

A színészet nem csupán a csillogásról szól

Ezúttal nem színházi közönség előtt szerepelt a Vörösmarty Színház művésze, hanem érdeklődő fiataloknak beszélt pályája szépségeiről. A hátrányokat sem titkolta azonban.

Bokros Judit

Úgy tűnt ugyan, hogy a hallottak egy diáknak elvették a kedvét a színészpályától, ám Závodszky Noémi összességében igen pozitív képet festett szakmájáról. Már csak azért is, mert látszott, mennyire magáénak érzi, szereti mesterségét.

Jó választás volt vele kezdeni a Mesterségem címere elnevezésű sorozatot, amelyet a Gárdonyi Géza Művelődési Ház szervezett. A cél az, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok jobban megismerhessék egy-egy szakma szépségeit, nehézségeit az azt képviselő, meghívott vendég segítségével - tudtuk meg a havi rendszerességűre tervezett sorozatról Iszkádi Erika igazgatótól, aki hozzátette: várják az érdeklődő fiatalokat, iskolákat, de be kell jelentkezni.

Závodszky Noémi a kötetlen találkozó előtt elmondta: jó ideje érez belső késztetést arra, hogy átadjon magából valamit, nem feltétlenül a szakmájával kapcsolatban. A technikai tudnivalók, érdekességek mellett szeretné arra is fölhívni a fiatalok figyelmét, mennyi alázat és tisztelet szükségeltetik ehhez a pályához. A kívülről sokaknak még mindig egyszerűnek, csupa csillogással járónak tetsző színészet ugyanis kemény mesterség, amihez jó adag tehetség, lelkierő, kitartás kell.

A művésznő - aki 21 éve tagja a Vörösmarty Színház társulatának - igazán hitelesen beszélt a Táncsics Mihály Általános Iskola meghívott diákjainak. Személyes élményei mellett számos gyakorlati tudnivalóval szolgált arról is, hogy áll össze egy előadás. A példa A Padlás című musical volt, amelyben Závodszky Noémi Mamóka szerepét játszotta. Szó esett a szereplőválasztásról, aztán arról, hogyan zajlik az olvasópróba, a rendelkező próba, mikor kell tánc-és énekpróba, s még az is kiderült, hol tartózkodik és mit csinál pontosan a súgó, az ügyelő. A színésznő a szerepformálás, a szövegtanulás nehézségeire is kitért, és megemlítette: volt, hogy saját életével kapcsolatban jött rá valamire, miközben a színpadon másvalakit alakított.

A munkabeosztás szintén téma volt. Závodszky Noémi rávilágított arra, hogy nekik tulajdonképpen akkor kell a csúcson lenniük, amikor másnak már a nap vége van, hiszen a legtöbb előadást este játsszák. Utána bizony nehéz hamar nyugalmi állapotba kerülni, pihenni. S az ünnepnap sem mindig ünnepnap a színészek számára. Hozzátette viszont, hogy ha valaki szívből választ szakmát, pályát, az átsegíti a nehézségeken. Ő is így tett annak idején, és erre buzdította hallgatóságát is...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!