Kultúra

2017.06.17. 06:28

Aba-Novák unokája már megnyitotta a kiállítást

Székesfehérvár - Június 16-án, pénteken lett volna a megnyitó, de azt néhány napja lefújták. Ám az eredetileg tervezett időpontban – nem hivatalosan ugyan–, de egy csapat művészetbarát jelenlétében Kováts Kristóf, Aba-Novák Vilmos unokája jelképesen mégis „megnyitotta” a nagyapja művészetét bemutató kiállítást a Csók Képtárban.

Gábor Gina

A Szent István Király Múzeum átfogó kiállítása Aba-Novák Vilmos művészetéről ugyanis elkészült, de a múzeum igazgatója, Kulcsár Mihály még kedden azt a tájékoztatást adta, hogy technikai okok miatt később nyílik meg a tárlat. A meghívók már elmentek, ezért mindenkinek értesítést küldtek, hogy a pénteki tárlatnyitó elmarad. Ezután pedig kiderült, hogy az Aba-Novák Vilmosra emlékező tárlat június 24-én nyílik meg, a múzeumok éjszakájához kapcsolódva.

Mivel ritkán fordul elő, hogy egy nagyszabású kiállítás megnyitóját egyik napról a másikra lemondják, főleg azután, hogy már a meghívókat is elküldték – az eset megdöbbenést keltett, sokan találgatták az okokat. Pénteken azonban – amikor a múzeumok Éjszakájának programjait sajtótájékoztatón ismertették a püspökségen – sok mindenre fény derült. Bejelentették, hogy Fehérvár a Múzeumok Éjszakáján, június 24-én, szombaton Aba-Novák Vilmos emléke előtt tiszteleg. Az emlékezőket 16 órakor a romkertnél koszorúzásra várják Aba-Novák-szobornál, ezután a művész két fehérvári alkotását tekintheti meg a közönség: a Nemzeti Emlékhelyen látható falképet, majd a Városházán lévő seccót. A séta a Csók Képtárban zárul: ott nyílik meg a kiállítás, amelyre számos köz- és magángyűjteményből érkeztek Aba-Novák-művek.

 

 

Kováts Kristóf a művész unokája jelképesen megnyitotta a kiállítást
Fotó: Koppán Viktor

A tájékoztatón lapunk kérdésére Kulcsár Mihály igazgató elmondta: a „technikai okok” megjelölés a műtárgyak biztonságával kapcsolatos – ezért erről nem is kívánt bővebbet elárulni.

A kiállítás a festő leszármazottainak közreműködésével valósul meg. A Múzeumok Éjszakáján a program szerint Kováts Kristóf, a művész unokája is tárlatvezetést tart. Az elmaradt megnyitó és a tárlat körül keringő furcsa hírek miatt Kováts Kristóf a közösségi oldalon már napokkal korábban hívta a művészetbarátokat, tartsanak vele, és nyissák meg a tárlatot. Ahogy írta: „annak az alkotónak a kiállítását, aki életében is gyakran ütközött falakba...”

Így aztán tegnap vagy negyven művészetbarát tartott vele és tekintette meg a kiállítást, ami egyébként kiválóan sikerült. Ott volt Kulcsár Mihály is, aki lapunk kérdéseire válaszolva cáfolta a szóbeszédeket. Elmondta: szó sincs arról, hogy a hivatalos tárlatnyitóig, 24-ig lebontanák a kiállítást. Azt viszont nem tudni, ki nyitja meg a tárlatot a Múzeumok Éjszakáján. (Az eredeti meghívó szerint az Aba-Novák-kutatóként ismert P. Szűcs Juliannát kérték fel erre.) Az igazgató elmondta: ezzel kapcsolatban csak a jövő héten ad tájékoztatást.

 

Tizedik éve fognak össze

A Múzeumok Éjszakáján a programkavalkád az idén is széleskörű összefogás eredménye: 14 fehérvári és vidéki intézmény 27 helyszínen, mintegy 100 programot kínál. Ez a tizedik esztendő, hogy szakmai alapon, önkéntesen szerveződik, a város támogatásával jön létre a bőséges kínálat, amely minőségi kulturális élményeket nyújt – hangsúlyozta a pénteki sajtótájékoztatón Spányi Antal megyés püspök. Az idén a Múzeumok Éjszakájának központi hívószava az érték- őrzés. Szent Iván éjszakáján 200 forintért megváltható karszalaggal lehet bejutni valamennyi programra. A befolyt összegből hátrányos helyzetű gyerekek múzeumlátogatását támogatják. A karszalag az idén is érvényes lesz a helyi buszjáratokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!