2015.10.26. 08:50
Ahol a villanyt és a gázt már régen kikapcsolták
A szegénység 100 arca címmel írt és jelentetett meg riportkötetet a Baptista Szeretetszolgálat. A megdöbbentő kiadványban bőven találunk sorsokat közvetlen környezetünkből is.
Azt már megszoktuk, hogy évenként megjelenik a száz leggazdagabb magyart bemutató könyvek, de mi a helyzet a skála ellenkező végén elhelyezkedőkkel? Mi a helyzet a legeslegszegényebbekkel? Egyáltalán: hogyan mérhető objektíven a szegénység, a hiány, a mínusz?
Ajándék nélkül ácsorgó apró gyerekek a szegényes karácsonyfa alatt, betegen és rongyosan a napjaikat tengető negyvenes, ötvenes férfiak szőlőhegyeken, omladozó présházakban, tízgyerekes családok fűtetlen, villanytalan, félkész házakban, vagy éppen kétdiplomás, elvált, sokféle betegséggel küzdő értelmiségi, aki a felszínen maradásért küzd még mindig. A szegénységnek valóban sokféle arca van, ezekből villant fel százat a Baptista Szeretetszolgálat állami és uniós támogatással létrejött kötete, melyben az interjúk 80 százalékát a Fejér Megyei Hírlap egykori munkatársa, Tihanyi Tamás írta. Ő a nyáron bejárta az országot, a legszegényebbek sorstörténetét meghallgatva. Az alulképzetlenség, iskolázatlanság és betegségek szinte mindegyiküknél adott, s mutatja, ekkora hátránnyal milyen nehéz kitörni akár a nyomorból. Az érintettek szinte mind tisztában is vannak ezzel, a kiadvány nagy erénye a puszta tényfeltáráson kívül éppen az, hogy egyfajta szembesítésre készteti nem csak az olvasót, a szereplőket is. Mindenkinek felteszi ugyanis a kérdést, mit csinált volna másképpen, hogy a jelenlegi helyzetet elkerülje.
A kiadvány címlapján Fejér megyei történetek szereplői is láthatóak
Nem könnyű olvasmány A szegénység 100 arca, ettől eltekintve sem. Kikerülhetetlenül, könyörtelenül megmutatja ugyanis, a szegénység valóban a közvetlen környezetünkben létezik: a szabadbattyáni, fogyatékos fiút nevelő család reménytelenségében, a Seregélyes-Szőlőhegyen lakó testvérpár valóban szívszorító nyomorában, a magyar szilícumvölgynek is tekintett megyeszékhelytől 10-15 kmre lévő falvakban, az ott élő sokgyermekes családok ordító kilátástalanságában. A kötet jegyzői, mint a bevezetőben elmondják, az otthonokban, ahol sokszor már régóta ki van kapcsolva a villany és a gáz, a vizet pedig sok kilométerre onnan, egy közkútról hordják, ezeken az eldugott helyeken találtak igazi, nagybetűs emberekre, és a jómódukat, viszonylagos jó helyzetüket fel sem ismerő, folyton panaszkodó állapolgárokon túl a szegények felé megnyilvánuló összefogásra, segítőkészségre.
