Kultúra

2017.03.17. 19:20

Aranyember-díjasok Székesfehérváron

Aranyember-díjjal ismeri el és köszöni meg a közelmúltban elhunyt Siklósi Gyula régészprofesszor, valamint Tóth Árpádné, a Csákvári Szent Vince Otthon, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Otthona nyugállományú vezetőjének munkáját a Tarsoly Ifjúságért Egyesület.

Dávid Erzsébet

Az elismeréseket március 25-én, 15 órakor adják át a kitüntetettnek, valamint az elhunyt professzor családtagjainak az egyesület klubjában (Fő utca 3.). Fotókból összeállított kamarakiállításon mutatják be a díjazottakat, levetítik a Burján Zsigmond operatőr-rendező által készített, Fehéredő múlt című filmtrilógia első részét, amellyel Siklósi Gyula emléke előtt tisztelegnek a résztvevők.

Az Aranyember-díjat - Herczog Edit akkori európai parlamenti képviselő kezdeményezésére - 2012-ben, az Európai Unió létrejöttét megalapozó Római Szerződés megkötésének 55. évfordulóján adták át először. Azoknak a személyeknek és szervezeteknek a tevékenységét ismerték el és köszönték meg vele, akik kimagasló munkát végeztek az unió tevékenységének megismertetésében, az európai gondolatkör terjesztésében. 2014-ig minden évben ketten-ketten kapták meg az elismerést.

A Római Szerződés aláírásának közelgő 60. évfordulója alkalmából a Tarsoly Ifjúságért Egyesület felkarolta a kezdeményezést, s úgy döntött, hogy két év szünet után ismét elismeri és megköszöni az Aranyember -díjjal a város és a megye két arra érdemes polgárának a munkáját. (A díj odaítéléséről egyébként még Siklósi Gyula halálát megelőző hetekben döntött az egyesület illetékes bizottsága és elnöksége.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!