Arató Antal ma is ízlést formál, olvasásra invitál

2016. február 13., 07:33 szerző: Bokros Judit fotós: Molnár Artúr
hozzászólás
Budapestről került Székesfehérvárra, az akkor még megyei könyvtár élére Arató Antal, aki nemrégiben, a Magyar Kultúra Napján vehette át a Pro Cultura Albae Regiae díjat.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Akik ismerik, tudják, hogy valóban sokat tett, s tesz a mai napig a város kulturális életéért, az értékek közzétételéért, a műveltség terjesztéséért. Kiállításokat nyit meg, beszélgetéseket vezet, a maga akkurátus, olykor kedvesen ironikus módján, sokat mesélve, teret hagyva beszélgetőpartnerének is.

A könyvtár címzetes igazgatójával, egykori módszertani könyvtárossal kis, belvárosi lakásának könyvekkel, képzőművészeti alkotásokkal teli szobájában beszélgettünk, ahol felidéződtek a korántsem felhőtlennek hangzó gyermekkor emlékei is. Arató Antal Budapesten született, 1942-ben, s a család 1951-ig a fővárosban élt. Ekkor azonban kitelepítették őket Jászapátiba. Az okról Arató Antal így mesélt:

– A nagyapám folyamőr főkapitány volt, vezérőrnagyi rangban, Horthyval együtt szolgált az 1. világháborúban mint tengerésztiszt, és számos kitüntetést kapott. A munkáscsaládból származó apám – aki folyamőr kapitány lett, századosi rangban – az ő lányát vette feleségül. Fejenként 50 kilós csomagokkal telepítettek ki minket egy úgynevezett kulák házának egyetlen szobájába, ahol öten éltünk, nagyapámmal – tudtuk meg a címzetes igazgatóról, aki a nehézségek kapcsán így vallott: elsősorban a szülei és a nagyapja, az ő megkeseredettségük miatt volt számukra teher az, ami történt. Ő és bátyja amúgy élte a gyerekek akkor átlagos életét: herét, cukorrépát lopni jártak a határba, s amit néha megéreztek az egész megkülönböztetésből, az például az volt, hogy nem kaptak cipőutalványt.

- Hogyan került a magyar-könyvtár szakra, majd az Országos Széchenyi Könyvtárba, s végül Fehérvárra?

– Az amnesztia 1953-ban jött, ezután Pest környéki falvakban laktunk albérletben, mert a fővárosba nem költözhettünk vissza. Onnan jártam gimnáziumba, közben látogattam a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, ahol egy idő után raktárosként munkát kaptam. Ez a pesterzsébeti fiókban volt. Aztán kölcsönző könyvtáros lettem, rengeteget olvastam, tanultam, s elvégeztem a három éves középfokú tanfolyamot. Ez kellett ahhoz, hogy egyetemre javasoljanak, majd azt is elvégeztem levelező tagozaton, miközben cikkeket, tanulmányokat írtam a szaksajtóba. Végül összesen 10 évig dolgoztam a Szabó Ervin Könyvtárban. Ezután megnősültem, és Jászberényben kaptam szolgálati lakást, mert kineveztek az ottani könyvtár igazgatójának. Itt szintén tíz évig voltam, ez idő alatt háromszor nyertük el a Kiváló Könyvtár címet, megjelentettem három évkönyvet, és folytattam a publikációs tevékenységet. Jászberényből kerültem az Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjába, ahol a vidéki intézményekkel is foglalkoztunk. Mivel volt tapasztalatom, szakfelügyelő lettem, jártam a vidéki könyvtárakat. Aztán visszamentem a Szabó Ervin Könyvtárba, végül 1994-ben megpályáztam a fehérvári, akkor még Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár igazgatói állását, amit el is nyertem. Éltek itt barátaim, ismerőseim, ők biztattak, s úgy gondoltam, ezt még nem próbáltam…

– Végül öt évig vezette az intézményt, 1999-ben címzetes igazgató lett. Több újítás, fejlesztés fűződik a nevéhez, de a „Könyvheti pikniket” is ön találta ki. Mire a legbüszkébb?

– A piknik, a kiállítások jól szolgálták a könyvtár propagandáját. Később, már igazgatóságom után, módszertani könyvtárosként jártam a községi könyvtárakat, és programokat is szerveztem. Mindig fontosnak tartottam az olvasóvá nevelés, az ízlésformálás elősegítését. Szívesen emlékszem például arra az egész megyére kiterjedő, több hétig tartó, nagy sikerű olvasópályázatra, amelyet annak idején a hírlappal szerveztünk.

- Az irodalom mellett a képzőművészet is az élete része: a mai napig kiállításokat szervez, gyűjti a kisgrafikákat, ex-libriseket. Alelnöke a Vörösmarty Társaságnak. Hogyan telnek most a napjai?

– Itthon sokat olvasok, válogatom a grafikákat, interneten keresem az ex-libriseket, rendezvényt szervezek. Most például a kortárs fesztiválra meghívtam a 70 éves Móser Zoltán fotográfust kiállítani. Folytatni szeretném a Supka Magdolna művészettörténészre való visszaemlékezést is, vele nagyon közeli, baráti, szakmai volt a kapcsolatunk - mesélte Arató Antal, aki ezúttal is elmondta: nagyon szeretné megérni, hogy elkészüljön Fehérváron a Vörösmarty könyvtár új épülete.

 

Képalá: Arató Antal gyűjti a grafikákat, melyekből sokat őriz lakásában. De könyv is szép számmal akad (Fotó: Molnár Artúr)

Bokros Judit

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások