Auf Wiedersehen, Kabaré!

Utóbbi - mármint Grey - egyáltalán nem is hiányzik, a konferanszié szerepére ugyanis megtalálták a megfelelő embert..., de erről majd később. Előbb talán szóljunk arról, hogy a fehérvári színház az egyik leghíresebb musicalt állította színpadra, azt, amelyet Szűcs Gábor rendező a legjobb öt közé sorol a műfajban. Gyanítom, néhány legendás dalt még azok is ismernek Joe Masteroff-John Kander- Fred Ebb művéből, akik azután születtek, miután a Kabaré letarolta a világot. Ráadásul a története sem könnyed, laza, elbódító mese. Berlinben játszódik, 1929- 30-ban, akkor, amikor erősödni kezdenek az ordas eszmék. Ám az emberek mintha világvége-hangulatban élnének, mintha homokba dugnák a fejüket, s nem akarnák észrevenni, hogy alakul, izmosodik egy párt, amelynek a nácizmust köszönheti a világ. (Az pedig, hogy különösebb erőlködés nélkül bizonyos párhuzamokat vélhetünk felfedezni mai világunkkal, talán nem csak a véletlen műve.)

Hárman alakítják a fehérvári előadásban a női főszereplőt, Sally Bowles-t. Már az előadás előtt motoszkált bennünk a kérdés, amire a végén meg is fogalmazódik a válasz: igen, valószínűleg háromféle Kabarét láthat a közönség, ha valamennyi szereposztásban megnézi a darabot. És két-két színészre osztották a fontosabb szerepek túlnyomó töbségét is. Mi azt a változatot láttuk csütörtökön, amelyben Ullmann Mónika alakította Sallyt, a konferansziét pedig Farkas Gábor. (Tegnap Tompos Kátya, ma pedig Balogh Anna volt és lesz Bowles kiassszony.) Nos, Farkas az abszolút főszereplő, nem csak azért, mert mindenütt jelen levő, cinikus porondmesterként ő mozgatja a szálakat, marionettfiguraként mozgatva az embereket. Hanem azért, mert ő volt a leginkább birtokában a szerepnek, alakítása kész, a figura illúziókeltő, szinte nem is találtam hibát benne. Igaz, a második felvonásra érthetetlenül visszafogottá vált kicsit, az okokat nem akarom találgatni. A műsorfüzetet olvasva aztán kiderült a titok: a színész a Moulin Rouge-mulatóban volt profi kabarettista, ám még fontosabb, hogy ezt a szerepet már játszotta Győrben, ahol szintén Szűcs rendezte az ottani Kabarét. Volt ideje tehát csiszolni, finomítani az alakítást. Ullmann Mónika küszködött. Lehet, hogy azért, mert - mint megtudtuk - gyengélkedett, elkapta a betegség. Talán ezért volt gyenge néha a hangja, ezért késett ütemeket a zenekarhoz képest. Próbálta játszani, de nem élte a szerepet. Két-három előadás múlva kiderül, hogy alkatához nem illik-e Sally Bowles vagy tényleg a betegség az oka mindennek. Tetszett viszont Kozáry Ferenc Herr Schultz-ként, Mezei Violetta, mint Frulein Schneider és Magyar Bálint (Clifford Bradshaw), illetve Csizmadia Gergő (Ernst Ludwig) sem okozott csalódást.

Hanem a tánckar. Sajnos, elég ritkán sikerült valóban egyszerre mozogniuk. Egyáltalán, az előadás még nem állt össze, de megvan rá a jó esély, hogy összecsiszolódjon. Mert a Bauhaus-stílusú díszlet jó, egyszerű és funkcionális (Libor Katalin tervezte), a jelmezekkel ( Győri Gabi munkája) sincs baj, a zenekar is elég jól muzsikál. Az apró technikai malőrök, ütemtelenségek (elkésett díszlettologatás) pedig javíthatók.

Szűcs Gábor néhány rendezői ötlete valóban találó, akad köztük egy-két kifejezetten szellemes is. Mi pedig elhatároztuk, hogy ha lehetséges, megnézzük a másik két szereposztást is, ha úgy tetszik, a másik két Kabarét. Stílusosan szólva ezért így köszönünk el: Auf Wiedersehen!

Szűcs Gábor néhány rendezői ötlete valóban találó, akad köztük egy-két kifejezetten szellemes is. Mi pedig elhatároztuk, hogy ha lehetséges, megnézzük a másik két szereposztást is, ha úgy tetszik, a másik két Kabarét. Stílusosan szólva ezért így köszönünk el: Auf Wiedersehen!