Az autizmus mint metafora - Különleges tárlat neves kortárs művészek valamint autizmussal élő alkotók műveiből

Az autizmus mint metafora - ez a címe a különleges tárlatnak. A témára reflektáló alkotók munkáit egyfelől a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben, másfelől a fehérvári múzeum Megyeház utcai épületében állították ki. A kiállítást ugyanazon a napon, előbb Dunaújvárosban, majd Székesfehérváron Mélyi József művészettörténész nyitotta meg. Egy részletet közlünk a szövegből:

„Tekinthetjük úgy ezt a kettős kiállítást, mint egy átviteli kísérletet, ehhez minden feltétel adott. A magyar képzőművészet kiemelkedő alkotóinak műveit láthatjuk egyetlen aspektusból, az autizmus és a képzőművészet átmetsződéseit így strukturáltan elemezhetjük. Ami elsőként feltűnik, az a rendteremtés vágya, ami felfogható a káosz elleni küzdelemként vagy a struktúra kialakítására irányuló szenvedélyként is. Csaknem minden alkotás nevezhető az entrópia elleni harcnak. A második feltűnő tényező az egyetlen fókusz megtalálásának akarata. Tulajdonképpen ez is a lehető legszorosabban összefügg az átvitel kérdésével. Jovánovics Györggyel beszélgettünk egyszer arról, hogy előny-e vagy hátrány az intellektuális megközelítés a művészetben, s ő egy német kurátorral folytatott beszélgetését idézte fel, amelyben a sokat tapasztalt művészettörténész azt mondta, életében nagyon sok művésszel dolgozott együtt, s végül is csupán egyetlen nagy különbséget tud mondani a befutott, azaz hatékony művészek és a háttérben maradók között: a nagyok, ha intellektuálisan nem is annyira kiemelkedők, egyetlen dologra koncentrálva, minden külső tényezőt kizárva képesek dolgozni.

Eperjesi Ágnes: D. 7 napja - D. 1 napja - Az alkotás részeként szereplő szappanokat a súlyosan autista Vedres Dávid formázta Fotók: Molnár Artúr

A harmadik tényező a mechanikus gesztus, amely a huszadik század egyik legfontosabb átviteli eszköze, s amely a színháztól a zenén át a képzőművészetig minden területen alapvető eszköznek számított. A mechanikussá váló világ megjelenítése gépi metaforákban öltött testet, s ez ma sincs másként.

Halász Péter Tamás Partició 6. című műve

A negyedik tényező - s ez akár szorosan összekapcsolódhat a mechanikus gesztussal is - az emberi érzés átvitelének kérdése. A fordulat avíttnak, szentimentálisnak tűnik, de pontosabb megragadására ma már úgy tűnik, beszűkültek a verbális lehetőségek. A művészet azonban sajátos eszközökkel rendelkezhet: az Eperjesi Ágnes most bemutatott művéhez tartozó szappanokat a súlyosan autista Vedres Dávid formázta, aki éveken át minden nap kikapart egy-egy szappant a körmeivel. Az átvitel ebben az esetben nem csupán a mechanikusan ismétlődő cselekvésre vonatkozik, hanem a művész kiemelő munkájára, arra a rizikós szerepvállalásra, amit a közvetítői munka jelent.

Bihari László rajza a Megyeház utcai tárlaton

Az átvitel minden tekintetben kulcsfogalomnak tekinthető. Az autizmus és a képzőművészet között ugyanis nem csupán átmetsződések léteznek, hanem metaforikus értelemben akár egymás tükörképei is lehetnek. Az kérdés az: a művészet és az autizmus vajon a létezés egy-egy módja lenne? A látszólag ártalmatlan kérdés mögött fontos felismerés húzódik, amelynek fényében átgondolásra szorul a „fejlődési rendellenesség" fogalma is. Ha ebbe az irányba indulunk, akkor az átvitelt új szemszögből láthatjuk: két egyenrangú létmód közötti szabad transzferként.

Böröcz László különleges ceruzaszobrai

Nem az őrület, nem az elfajzott művészet huszadik századi, de máig továbbélő megbélyegző fogalmai vagy az avantgárdellenes közhelyek kerülnek előtérbe, hanem a művészet és az autizmus termékeny párbeszéde.

Mélyi József művészettörténész