Az AWS együttes frontembere, Siklósi Örs büszke a zenekarának eddig elért eredményeire

2017. március 19., 12:00 szerző: Laci Patrícia fotós: Koppán Viktor Dávid
komment
A zenészek táborát is megihletik a felnőtté válás nehézségei: erre kiváló példa Siklósi Örs, a Budakesziről származó AWS zenekar frontembere. A zenésszel a csapat fehérvári koncertje előtt beszélgettünk.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az AWS, a Leander Kills és a Useme zenekar közös tavaszi turnéra indult, a három csapat egyik állomása pedig a székesfehérvári Fezen Klub volt, ott találkoztam Siklósi Örssel, az AWS zenekar frontemberével. A helyszín miatt lelkileg arra készültem, hogy a klub bizonyára nem lesz olyan csöndes és nyugodt környezet az interjúhoz, hiszen talán a rock and roll-életérzésből is csurran-cseppen valami. Az előérzetem be is igazolódott, bár én ezt egyáltalán nem bántam. Miközben a frontemberrel beszélgettem, folyton ott nyüzsgött valaki körülöttünk, a zenészek a közös eszmecserék közben ettek, ittak és igyekeztek feltölteni magukat energiával a koncertre. Örs ezzel kapcsolatban viccesen meg is jegyezte, mivel ezúttal ők az utolsó fellépők, vigyázniuk kell, mit is fogyasztanak, mert ittas állapotban a színpadra állni nem éppen ildomos - még egy kemény nótákat játszó metálbandának sem.

Valóban, az AWS együttes nem éppen lágy dallamokkal operál, a pop sosem volt az ő műfajuk. A zenekar egyébként 2006-ban alakult, a tagok egy iskolába jártak Budakeszin.

Az AWS zenekar frontemberének, Siklósi Örsnek (középen) a zenélés a legnagyobb szenvedélye Fotó: Koppán Viktor

- A csapatunk egy iskolai formációként indult, viszont azt meg kell jegyeznem, hogy nekünk van a világon a legrosszabb bandanevünk. Igaz, 16 évesen még azt gondoltuk, király elnevezés az AWS, most, 25-26 éves fejjel már más a véleményünk, mert igazából ez a név nem jelent semmit, sőt, egyenesen rosszul hangzik - nevetett Örs.

A bandának eddig három albuma jelent meg, amelyeket, ha meghallgatják a rajongók, tökéletesen végigkövethetik a zenekar felnőtté válásának folyamatát - a frontember szerint.

- Az első albumba próbáltunk anyait-apait beleadni, ezért eklektikus lett, a dalok 80 százaléka angol nyelvű volt, az anyanyelvünkön íródott számainkat az a Csongor Bálint ihlette, aki akkoriban a Subscribe csapat frontembere volt. A következő lemezre csak magyar nótákat készítettünk, ami sokkal testhezállóbb volt, ráadásul a zenei hangzásunk is összeszedettebb lett. Legutóbbi lemezünket a családi fészekből való kirepülés és az azzal járó trauma ihlette - mesélte Örs, aki egyébként azt gondolja, nem szabad sosem felnőni.

A beszélgetésünk közben szóba jött Székesfehérvár is. Örs édesapja a nemrégiben elhunyt Siklósi Gyula régész, Fehérvár kutatója, ismerője ezért természetesen Örshöz is nagyon közel áll a királyok városa.

- Apám mindig azt mondta a Budapest című számunkra, hogy ne a főváros nevét énekeljem benne, hanem azt, hogy Székesfehérvár - emlékezett vissza meghatódva a frontember.

Fehérváron egyébként van egy nagyon lelkes AWS-rajongóbázis: a csapattal jó viszonyt ápol Örs, sőt, a frontember szerint a zenélés és a turnézás egyik nagy szépsége az, hogy sok barátságra tehet szert az ember.

Több magyar együttes eljátszik a külföldi karrierépítés gondolatával, ám ez alól kivétel az AWS. Örs büszke arra, amit eddig elértek.

- Ha visszamehetnék az időben s elmesélhetném a 16 éves énemnek, hogy hová is jutottunk a zenekarral, mennyi rajongónk lett, milyen albumokat készítettünk, biztosan büszke lenne rám a tinédzser Örs - összegzett a zenész.

Laci Patrícia

2017. március 19., 12:00 szerző: Laci Patrícia fotós: Koppán Viktor Dávid

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...