Kultúra

2017.06.25. 16:40

Az imádságtól a kéjes képekig - A Múzeumok Éjszakája változatos kínálata ismét feladta a leckét a látogatóknak

SZÉKESFEHÉRVÁR - Három kiállítás is nyílt az idén a Múzeumok Éjszakáján a fehérvári belvárosban - volt olyan tárlat, amelynek kisebb termeibe a megnyitót követő vezetésen be se fértek az érdeklődők...

Szabó Zoltán

Persze, a szombaton megnyílt tárlatok szerencsére még hosszú ideig láthatóak. Elvégre a kiállítóhelyek számára nem csak egyetlen éjszakán fontos az idei rendezvény hívószava, az értékőrzés.

Délután Aba-Novák Vilmosra koszorúzással, sétával, fehérvári műveinek megtekintésével emlékeztek, majd a Csók képtárban nyílt meg az a tárlat, amely a köz- és magángyűjteményekből kölcsönzött művek segítségével érzékelteti Aba-Novák alkotói kvalitásait is, pontosabban segít abban, hogy ne csak a fehérvári művei alapján ítéljük meg művészetét. Köszöntőjében L. Simon László országgyűlési képviselő sem
a bemutatott munkákról beszélt, hanem felidézte, hogyan ítélték meg különböző politikai érákban Aba-Novákot. Talán egyszer majd eljutunk az esztétikai elemzésig - feltéve, ha végre abban is sikerül megegyezésre jutni, ki az erre hivatott, igazán mérvandó művészettörténész. (Félő, ezt mi már nem érjük meg.) A húszperces köszöntőből most csak egy megállapítást idézünk, azt, amivel maximálisan egyetértünk: "A politikus, s különösen a kultúrpolitikus tudja, hogy nem engedheti meg magának, hogy csak olyan dolgokat támogasson, juttasson megjelenési lehetőséghez, ami neki tetszik."

A családokat érthetetlen módon jobban érdekelték a tárlat után, a Bartók téren (később a kiállítótérben is fellépő Simorág TánCirkusz tagjainak mutatványai. Jópofának találtuk azt a játékos feladatlapot, amit a múzeum kiállításait végigjárva lehetett kitölteni. Az Országzászló téren, a Látványtárban elemlámpával lehetett felfedezni a múzeumi tárgyakat, Braila Mária könyvtáros pedig a Fejér megyei birtokos, Jankovich Miklós fantasztikus gyűjteményére hívta fel a látogatók figyelmét. Az Országzászló tér emeletén a gyerekek kiélhették kreativitásukat Pinke Miklós tárlatán - kitűzőket gyárthattak a fehérvári képzőművész képei alapján... Néhány jelvényen Pinke neve, fotója szerepelt, de a kitűnő kiállítás láttán úgy éreztük, nem túlzó az efféle "egyéjszakás" személyi kultusz. A tárlaton fellépett a Leonardo Jam - hajdanán az együttest is Pinke alapította.

Ki nem hagytuk volna az est másik tárlatnyitóját az Egyházmegyei Múzeumban, azaz a Püspökség előtti téren. A Stringers Vonósnégyes adott kiváló műsort, Dávid Katalin művészettörténész kiállítást ajánló beszéde pedig felkeltette érdeklődésünket a talányos című Ég és Föld között tárlat iránt. A kiállítás ugyanis az imáról szól, ami Dávid Katalin szavai szerint - a legáltalánosabb kommunikációs mód a teremtett világ és teremtője között. Smohay András művészettörténész a megnyitó után (és később is) tartott tárlatvezetést, amire annyian voltak kíváncsiak, hogy a kisebb termekből, cellákból olykor ki is szorultunk...

Tárlatvezetés persze több helyen is volt, az Új Magyar Képtártól kezdve a Budenz Házon át a Hetedhét Játékmúzeumig. Mi a Városi Képtárba tértünk be, amelynek udvarán Jónás Vera adott koncertet, majd késő este már csak szigorúan felnőttek láthatták Medgyessy Ferenc szobrászművész felnőtt grafikáit.

A Kéjes képek krónikája című tárlatot a kurátor Hermann Júlia ajánlotta a közönség figyelmébe. Voltaképpen a híres szobrász erotikus rajzai a Deák-hagyatékból valók: most láthatjuk ezeket először kamaratárlaton.

Az éjszaka még sok mindent tartogatott, a Szabad Színház előadásától kezdve az Örkény-egypercesekből készült estig. Volt, ahová készültünk, de lemaradtunk róla, mert elvonta figyelmünket egy másik program. De sebaj, jövőre másképp lesz. Előrelátóbban tervezünk. Ha sikerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!