Császár a Seuso-tálon

A Seuso-kincs első, legismertebb kutatói közé tartozik Nagy Mihály régész-muzeológus, a leletegyüttesről szóló tudományos és ismeretterjesztő publikációk szerzője. A római kori asztali szerviz és piperekészlet 1990-es New York-i felbukkanásától kezdve elhivatottan keresi a választ a hozzájuk fűződő rejtélyekre. Elmondása szerint az Interpol magyar irodájának a megkeresésére kezdett el foglalkozni a kinccsel, majd azok közé tartozott, aki külföldön közelről szemrevételezhette az ezüstkészletet. Jelen volt, amikor a szakemberek talajmintákat rögzítettek egyes darabjairól, és szakértő tanúként részt vett a tulajdonjogukért az USA-ban folytatott perben.

Nagy Mihály a Seuso-kincs egyes darabjainak leíró elemzése mellett hangsúlyt helyez a funkcionális- és eredetmagyarázatukra, összevetve őket, illetve párhuzamokat keresve más római kori leletekkel, mint a svájci Kaiseraugstban, a moldovai Concestiben, a volhíniai Boroczycében vagy legutóbb a horvátországi Vinkovciban előkerült ezüstkincsek. A régész-muzeológus a lelet római/pannóniai tulajdonosáról és rendeltetéséről egy korábban adott interjújában így nyilatkozott lapunk munkatársának: „Nagyon gazdag és befolyásos személy lehetett Seuso, aki valószínűleg ajándékként kapta a tárgyakat házasságkötése alkalmából.”

Nagy Mihály egy nemrég megjelent nagyobb terjedelmű tanulmányában (Magyar Szemle 5-6, 7-8. lapszámok) megerősíti a Seuso-tál – Vadásztál – rendeltetésére vonatkozó korábbi elképzeléseit, és nagyon érdekes összefüggéseket közöl vele kapcsolatban. Újabb megfigyeléseit és következtetéseit nyilván segítheti a Seuso-kincs ismert darabjainak részleges Magyarországra való visszakerülése, majd az országházi és székesfehérvári kiállítása utáni tudományos vizsgálatának a lehetősége. Bár, mint utal rá, a kutatási munkához szükség lenne az ezüstkészletnek a még egyelőre az angol főnemes, Lord Northampton birtokában levő részére is.

Vajon miként jutott a több mint 1600 éves műkincs titkait kifürkészni igyekvő régész-muzeológus arra a bátor következtetésre, hogy az ajándékozó Valentinianus császárt is ábrázolta az ókori ezüstműves mester a Seuso-tálon? Nagy Mihály véleménye: „A Seuso-tál fetűnő jellegzetessége az egyéniesítés: rajta létező személyeket, létező állatokat, létező helyszíneket ábrázoltak.” Mindehhez járul az a konkrét üzenettartalom, amely az ajándékozó és a megajándékozott „szoros kapcsolatára” utal. Figyelembe véve a tálhoz köthető történelmi időperiódust, a készítés, ajándékozás időszakát és helyét, ez legjobban a pannóniai Cibalae (ma Vinkovce) városában született római hadvezér, majd császár, I. Nagy Valentinianus személyével hozható összefüggésbe. A 364-től 375-ig öccsével, Valens-szel együtt regnáló császár amellett, hogy kiváló testi erejű férfiú volt, s Róma háborúiban kitüntette magát, érdeklődött az irodalom és képzőművészet iránt. Maga is próbálkozott verseléssel, lehetséges, hogy ő a szerzője a Vadásztál medalionja köré vésett hibás latin disztichonnak, a Seusohoz intézett ajánlásnak: „Maradjanak meg neked sok évszázadon át ezek az edények, Seuso, utódaidnak is méltón a hasznára váljanak”(fordította Nagy Árpád Miklós). Az ünnepi/esküvői jókívánság mellett a császár is jelen van a tálon, mégpedig a tál központi, lakomai képsorán: feltehetően ő emeli szájához és üríti poharát az egymás felé forduló pár, Seuso és menyasszonya egészségére. Nagy Mihály a firenzei Uffizi Képtárban őrzött idősödő Valentinianus portréval, aranypénzeinek arcképével és az őt ábrázoló barlettai kolosszussal hasonlítja össze a műkincsen kezében kupával megörökített férfit. Azonosságát velük képszerűen így írja le: „Az ötvös robusztus testalkatú, nagyfejű férfit ábrázolt, akinek dús, egyenes szálú hajában a nagyobb tincsek között egyenes választóvonalak húzódnak. Szeme nagy, hangsúlyos szemöldökkel keretezve, erőteljes álla kissé előreugrik, feltűnő az egyértelműen vastagnak ábrázolt, tokásodó nyak.”

Tanulmányában a tál ikonográfiáját részletesen értelmező tudós archeológus támpontokat keres a megajándékozott, vagyis a tálon szintén látható Seuso személyének közelebbi behatárolására. Ebben egyelőre összevethető ábrázolás, történelmi forrás hiányában nehéz előbbre jutni, annyi viszont továbbra is biztos, hogy a katonacsászárhoz közel állt, a római társadalom legfelsőbb elitrétegéhez tartozott, magas tisztséget – feltételezhetően katonait – betöltő gazdag pannóniai előkelőség lehetett. A Seuso-tálon való megjelenítését viszont egyértelműnek tartja Nagy Mihály, szerinte ennek legfőbb érve: „Miután a medalion készítésénél az ötvös minden apró részlet ábrázolására – beleértve a lószerszámokat és a textil szövését is – ügyelt, és miután a konkretizálást feliratok is egyértelművé teszik, arra kell gondolnunk, hogy a főbb szereplők fiziognómiai vonásainak valósághű ábrázolására is törekedett” (konkretizált felíratok: a Seuso neve a tál ajánló versében, a lakhelyéhez közeli Pelso /Balaton/ és lovának, Inocentiusnak a megnevezése – a szerk.).Seuso elhelyezéséhez a korabeli hatalmi ranglétrán még egy, már mások által is felhozott érv segít: a kincshez tartozó két ezüstvödör (boros situla) fülei diadémát formáznak, amely szigorúan a császári hatalom jelképe – pontosan ilyet viselt I. Valentinianus 40 és 50 éves kora között a fején. E császári hatalmi jelkép bármilyen formájú használata csak az uralkodó tudtával, beleegyezésével volt lehetséges, ellentétes esetben szigorú büntetés járt érte.