Kultúra

2017.04.21. 21:23

Díjátadóval kezdődött az Arany-emlékülés

Székesfehérvár - Az idei Arany János emlékévben a költő születésének 200. évfordulójára emlékeznek országszerte. Az intézmények, az irodalmi szervezetek számos programot szerveznek, ezek közé tartozott a pénteki fehérvári Arany-emlékülés.

Bokros Judit

A Városháza dísztermében előadásokra került sor, a kezdés előtt azonban egy díj is gazdára talált. Cser-Palkovics András polgármester Dienes Ottónak köszönte meg, amit a város közösségéért tanárként és művészként tett, tesz.

Cser-Palkovics András az ülés kezdetén adta át a díjat Dienes Ottónak
Fotó: Simon Erika

Cser-Palkovics András a rendezvény apropóján megemlékezett a város irodalmi életében pótolhatatlan szerepet betöltött Román Károlyról, akit aznap délelőtt temettek el. Az emlékülést levezető Bakonyi István irodalomtörténész ugyancsak ezt tette, s elmondta: az előadóknak szánt székek mellé egy plusz ülőhely is került, jelképesen, a tanár úr számára...

A kezdés előtt stílusosan egy szavalat is elhangzott: a tavalyi Versünnep győztese, Börcsök Olivér adta elő Arany János Él-e még az Isten? című versét. A közönség így hangolódhatott rá a Nagyszalontán született költőnkről szóló előadásokra.

Elsőként Nyilasy Balázs költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár beszélt arról, milyen kérdésekkel szembesülünk akkor, ha ma, ebben az évezredben a 19. századi Arany Jánost olvassuk. Az előadó utalt arra: a lírikus költészete identitásunk megéléséhez fontos forrás. Műveiben a haza szimbolikus értelmet nyer, e formában jelenik meg. Az irodalomtörténészek pedig manapság nehezen birkóznak meg ezzel a magyarságtudattal, ezért az egyik fontos feladat az, hogy visszaadjuk Arany magyarságának a becsületét.

Az előadók egy csoportja

Fölmerült még, hogy Arany műveinek jelentős része verses epika, s a szakma ezt sem tudja mindig az értékének megfelelően kezelni. Aztán, szóba került a költő emberi, költői attitűdjének értékelése, amely nem a válságérzetre épül. Költészete a szépre, a közösségire irányul, a teljesség látomását adja – fogalmazott Nyilasy Balázs.

Ezután Fűzfa Balázs, Sebők Melinda és Kardeván Lapis Gergely adott elő Arany Jánosról, majd egy film rövidített változatát is levetítették Nagyszalontáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!