Egér Ágota meséi: Hópihe helikopter

Sőt, nem is csak egyszerűen esett, hanem egyenesen zuhogott. Akkora pelyhekben hullott a hó, hogy egymáshoz tapadva úgy tűnt nem, is hópihék hullanak az égből, hanem hógolyók. De Emilke mást is látott azon a havazós reggelen. Úgy vélte ugyanis, hogy az egyik hatalmas hópihe helikopterként röpködött ide-oda. De kezdem inkább az elejéről.

A hó zajtalanul hullik egész éjszaka, amíg mi alszunk. Nyugalom, és csönd hull a háztetőkre. Így ébredt fel Emilke is egy szombat reggelen. Odasétikált az ablakához, és meglepetten látta, hogy az éjszaka havazott. Sőt! Még most is havazik.

– Milyen csodálatos a tél! – nyomta picike orrát az ablakhoz. – Főleg innen a szobából nézve! Alig látni a bokrokat ebben a sűrű hóesésben. Még ilyet!!! Azt hiszem, nem is láttam még ekkora havazást, amióta élek – és ez így is volt.

Ahogy a kis hörcsög kukucskált kifelé, hirtelen fura, hatalmas hópehely kezdett el táncolni az ablaka előtt. Minél tovább nézte, annál biztosabb volt benne, hogy az egy helikopter, ami hóból van. Még közelebb hajolt, és megdörzsölte kis szemét. A hópihe helikopter pedig újból elröppent az ablak előtt.

Emil gyorsan felöltözött, és kiszaladt az ablaka alá, de akárhogy is kereste a kis helikoptert, már nem találta. Nem is csoda, hiszen ebben a sűrű hóesésben az egyik hópihe olyan, mint a másik.

– Meg kell találnom! – gondolta.

Egy idő után azonban megunta, mert a szeme és a szája is tele lett hóval, de a helikoptert nem látta sehol. Visszament hát a szobájába, s újból az ablaka elé ült. Hát egyszer csak megint ott terem a kis hópihe helikopter, s újra ott röpköd az orra előtt.
Emilke elveszítette a türelmét:

–Mit röpködsz itt föl, s alá? – kopogott ki az ablakon most már dühösen. – Gyere ide, ha van bátorságod, s mutasd magad! – s ekkor a kis hópihe helikopter leszállt az ablakpárkányra, így Emilke jól megtudta figyelni.

A kis helikopter valóban hóból készült, mégis fölöttébb erősnek tűnt. A szélvédője áttetsző jégből volt, de nem ez volt a legmeglepőbb, hanem az, hogy a helikopterben egy kis csillogó ruhájú, hosszú hajú lányka ült.

Emilke megdörzsölte a szemét, hogy jól lát-e? A kis pilóta pedig, úgy tűnt, mondani akar valamit.

– Nem értem! – kiabálta a kishörcsög. – Mit mondasz?– de sajnos így sem értették egymást.

Ekkor Emilnek eszébe jutott, hogy mutogatni fog. A kis pilóta is mutogatott. Így értette meg Emil, hogy egy igazi hótündérrel beszélget, aki úgy tűnik, elveszítette a hózsákját, ami ha kinyílik, havazást hoz arra, amerre ő jár. Valószínű, hogy itt hagyta el valahol, ezért hull ilyan nagyon a hó.Azért röpködött a hörcsöglak körül a helikopterével, hogy a magasból hátha meglátja a zsákot, de sajnos nem.

Emil azonnal felöltözött, és kifutott, hogy megkeresse. Abba az irányba ment, ahol a legjobban esett, és a taktikája be is vált. A mély hóban kotorászva kezébe akadt egy kis hószínű csillogó zsákocska, ami hideg volt, mint a jég, de szikrázó, mint a nap. Másnap reggel jégvirág díszítette a hörcsöglak ablakát. Gyönyörű, sosem látott virágmintákkal. Ez furcsa. A hó pedig már nem esett. Úgy tűnik a hótündér most jól bekötötte hózsákját.