Egér Ágota meséi: Szarkáné kanapéja

Pedig tényleg igaz volt minden szó. Mégis, egy nap Szarkáné megváltozott – még ha rövid időre is. De elmesélem az elejéről, pontosan mi és hogyan történt.

Szarkáné Rigóerdő legelegánsabb fészkét építette meg egy magas fa tetejére. Alját sárral tapasztotta be, tetejét szépen befedte, s törött cserépdarabokkal díszítette. Azt mindenki elismerte, hogy Szarkánénak bizony jó ízlése van. Büszke is volt lakására nagyon. Viszont rossz természete miatt nem volt egy barátja sem. Egyetlen örömét abban lelte, hogy mindenkibe belekötött, és mindenkit kritizált, csipkedett, de szó szerint ám! Ezért meg sem próbált barátkozni vele senki. Ellenben ő jókat szórakozott azon, ha valakit bosszanthatott.

Egy ködös, őszi reggelen épp a fa tetején gubbasztott, amikor éles szeme Róka urat pillantotta meg, amint egy hörcsög lyuk előtt hasalt, és minden idegszálával arra figyelt, hogy elkapjon egy kis sárgabundást. Szarkáné szemében azonnal megcsillant a huncutság fénye:

– Majd adok én neked! – cserregte kárörvendőn, s már azt tervezgette, hogyan hiúsítsa meg Róka úr reggelijét. Fészkéből vékony gallyat húzott elő, s azt dobta Róka úrra, aki viszont meg sem rezzent.

Szarkáné megdühödött, s egy diót dobott a róka fejére. Ám a róka erre sem moccant meg. Ekkor Szarkáné arra gondolt, szegény öreg Róka úr talán elpusztult a nagy vadászat izgalmában, mert még csak fel sem emelte a fejét. Felborzolta hát a tollait, és lassan leereszkedett a fa tetejéből, egyenesen Róka úr háta mögé – biztos, ami biztos. Figyelt, forgatta a fejét, de a róka mozdulatlan maradt. Közelebb ugrott, majd egy hirtelen mozdulattal belecsípett Róka úr bozontos farkába.

– Háh! Ez kimúlt! – állapította meg nagy örömmel. De mit tegyen most? Kinek szóljon?Épp amikor indulni akart, hogy intézkedjen, meggondolta magát, s hirtelen megtorpant:

– Ebből a bozontos farokból milyen jó meleg, puha kanapé lehetne a nappalimban – tűnődött. – A téli, zord fagyokat észre sem venném.

Ekkor egy varjú röpült el fölötte:

– Kár, kár, Szarkáné! Micsoda ötleteid vannak. Káár, hogy nem lesz belőle semmi!

– Már miért ne lenne? – kiáltott vissza Szarkáné, de nem hallotta, mit károgott vissza a varjú, mert a szél elvitte a hangját. – Irigy! – gondolta Szarkáné. – Irigy, mert nem neki jutott eszébe. Közben közelebb ugrált a rókához. Megint belecsípett a farkába, ki is tépett pár szőrcsomót. Majd megint belecsípett, de ekkor váratlan dolog történt: Róka úr felpattant, megfordult, s elkezdte tépni a szarka tollát. Az se gondolkodott sokat, elkezdte csipkedni a rókát. Olyan csetepaté alakult ki pillanatok alatt, amilyet még nem látott a világ. Szarkáné meglepetten cserregte:

– Hát, te élsz?

– Nagyon is, te ostoba! Mit gondoltál? Csak úgy odaadom a bundámat?

Civakodtak még egy ideig, végül Szarkáné felmenekült a fára, s onnan szidta tovább a rókát, aki szintén megtépázva kullogott el. Másnap fáról-fára járt a hír, hogy végre valaki megleckéztette a kötekedő szarkát. Szarkánét pedig senki sem látta jóideig. Magába roskadva gubbaszkodott régi kanapéján és várta, hogy kinőjön híres-nevezetes tollazata.