Kultúra

2017.03.11. 13:06

Szépen szóló produkciók az Egyházmegyei Ki mit tud?-on

Székesfehérvár –Szombaton lezajlott az V. Egyházmegyei Ki mit tud? első elődöntője, amelynek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház adott helyet.

Bokros Judit

Kevés jobb látvány és érzés van annál, amikor az ember lelkesedéssel és bizonyítási vággyal teli, tehetséges fiatalokkal találkozik, látja őket szerepelni. A Szent István Művelődési Ház által ötödször meghirdetett Egyházmegyei Ki mit tud? versenyén sok ilyen ifjúba lehetett botlani.  

Szombaton az elődöntőt rendezték, abból is az első felvonást, az 1-8. évfolyamos korosztálynak és a családi kategória résztvevőinek.

Az elődöntő második részére március 18-án kerül sor, aznap a 9. évfolyamostól a 25 éves korú résztvevőkig, valamint az e fölötti korosztályba tartozók mutathatják meg magukat.

Skultéti-Lampert Anna, Czeilinger Izabella és Farkas Angéla népdalokkal léptek a zsűri elé
Fotó: a szerző


Amint azt Jakubek Ágnes, a ház igazgatója elmondta: már az első versenyre - amely egyébként egyáltalán nem felekezethez kötött - 80 produkciót neveztek, az ötödik Ki mit tud? azonban még ezt is túlszárnyalta, hiszen száznál több produkciót mutatnak be a jelentkezők a tíz kategóriában (például: néptánc, egyházi ének, népdal, népzene). Ezért is bontották két részre az elődöntőt. Az itt jól szereplők továbbjutnak, ám az egyelőre nem eldöntött, hogy május 13-án a középdöntőt vagy már a döntőt rendezik-e meg számukra.

A zsűri összetétele évek óta szinte állandónak mondható, olyan, a helyi kulturális életben elismert személyek szerepelnek benne, mint Vakler Anna népdalénekes, Sohonyai Edit író, Tóka Szabolcs orgonaművész vagy Cserta Balázs zenész, művésztanár.

A kategóriától függően két helyszínen zajló szombati elődöntőn szerepelt Skultéti-Lampert Anna, Czeilinger Izabella és Farkas Angéla hármasa, aki népdalokat adtak elő. A lányok produkciója friss volt és szépen szólt. Annától utóbb megtudtam: a velencei Zöld Liget Általános Iskolából érkeztek énektanárnőjük, Varga Virág javaslatára. Eddig mindig külön énekeltek, most a verseny kedvéért állt össze ez a hármas. Anna azt mondta, nem izgultak, már megszokták a szereplést.

Többen láthatóan nem így voltak ezzel, a fiatalokban nagyon is ott volt a drukk – de talán ez segítette őket a jobb szerepléshez.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!