Egykor az óvóbácsi utasításait követték

Az idén a gyűjtemények gyarapításának különféle stratégiái kerültek szóba. Izgalmas magánkollekciókat ismertünk meg, és hallhattunk sikertörténetekról, amelyekben egy-egy igazi kincsnek számító tárgyegyüttes otthonra talált az ország valamelyik múzeumában.

A tanácskozáson Miklós Gergely muzeológus mutatta be a szakembereknek a martonvásári Óvodamúzeumot. A kivételes óvodatörténeti gyűjteményt Harcsa Tiborné, Katalin hozta létre még Nyíregyházán, onnan költöztette át a páratlan anyagot Martonvásárra, amely élénken őrzi és ápolja Brunszvik Teréz, magyar kisdedóvás elindítójának emlékét. Nos, sajnos a gyűjtő nem tudott eljönni a tanácskozásra: de köztudomású, hogy hosszú évekig maga gondozta, tartotta karban a tárlatot. A kiállítást 20 éve szerencsére a mezőgazdasági kutatóintézet fogadta be. A kastély parkjában, egy barakképületben helyezték el a pedagógiatörténeti érdekességeket felvonultató tárlatot.

Miklós Gergely muzeológus 
Fotó: Molnár Artúr

Miklós Gergely muzeológus előadásban arról beszélt: a kiállítás nyomon követi az óvodatörténetet Brunszvik Teréz 1828-ban Budán megnyitott első magyar kisdedóvodájától egészen az 1950-es, 60-as évek napközi-otthonos óvodájáig. Korabeli tárgyak, dokumentumok játékok segítségével ismerhetjük meg a főbb pedagógiai irányzatokat. Megtudhatjuk, hogyan működtek az egyes korszakokban az óvódák, hogyan éltek a régi korok gyermekei, és miként használták a játékot a nevelésben.

Miklós Gergely hangsúlyozta: természetesnek tartjuk, hogy a mai óvódában a játéknak nagy szerepe van, valljuk: a gyerekek lételeme a játék. Ám a hajdani óvódákban - a 19. században és a 20. század elején is - inkább foglalkoztató eszközöket használtak. A gyerekeket ugyanis elsősorban fejleszteni, nevelni igyekeztek. A játék is irányított volt, nem önmagáért való. Ezért ebben a tárlatban olyan speciális pedagógiai eszközök, játékok is találhatók, amelyek kifejezetten az óvodai élethez köthetők. Példaként Friedrich Fröbel készségfejlesztő eszközeit említette, amelyeket nem a mai értelemben vett játékként használtak. (A hajdani óvodákban a fejlesztésre való fakockából csak olyasmit lehetett kirakni, amit a korabeli óvóbácsi épített.)

A különféle pedagógiai irányzatok, eszközök bemutatásán túl, a tárlat segítségével azt is láthatja a látogató, hogy szerepjátékokra is volt lehetőségük a korabeli gyerekeknek. Megismerhetjük a 20. század eleji polgári miliő játékait éppúgy, mint az 50-60-as évek konyháinak kicsinyített, óvodai mását. Az előadó arról is beszélt: a múzeumnak többen odaajándékozták régi játékaikat, hiszen szó volt arról, hogy egyszer ezeket is bemutatják majd. Ahogyan azt is célul tűzték ki, hogy a 70-es, 80-as évek óvódáit, játékait is bemutatják. Ám erre a múzeum új helyszínén sincs lehetőség.

A régi játékok nosztalgiát ébresztenek, másfelől megmutatják, hogyan éltek a polgári családok gyerekei 
Fotó: Koppán Viktor

Nos, ezen már tavaly, a megnyitón is mélyen elcsodálkoztunk. Már akkor szembesültünk azzal, hogy hiába újították fel Martonvásáron komoly anyagi ráfordítással a régi, csodaszép óvódaépületet! Sikerült elérni, hogy egy teljesen funkciótlan épület jöjjön létre, amelynek emelete semmire sem alkalmas. A földszintre is csak az az anyag kerülhetett, amit korábban egy barakkban összezsúfolva, de már láthattunk.

Egyik szemünk nevet: a gyűjtemény a korábbinál méltóbb helyre került, ám a másik szemünk sír az elpuskázott lehetőség miatt.