Egymás farkasaivá lettek - Emlékezetes vendégelőadás a Szkéné és Forte közös produkciójában

Nem állíthatom, hogy felszabadult és vidám arcokat láttam, miután kijöttem a nézőtérről. Bár talán akadt, aki a bent látott előadás súlya miatt inkább megkönnyebbülve hagyta el a Pelikán Kamaraszínházat, ám a legtöbben lélekben magunkkal vittük a drámát, ami bent lejátszódott. S ezzel együtt az élményt is, amelyet egy sokatmondó, meghatározó, kifejező darab megtekintése adhat.

Killiane (Földeáki Nóra), a csöndes, hűséges ír nő
Fotó: Forte Tarsulat

A Szkéné Színház és a Forte Társulat egy brit drámaíró, Helen Edmundson művét vitte színpadra, s hozta el Fehérvárra, a Kortárs fesztivál keretében. A tavaly bemutatott Irtás a 2014-es Színikritikusok díjával jutalmazott Legjobb független színházi előadás lett, Krisztik Csaba, a Vörösmarty Színház színművésze pedig megosztva nyerte el a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést.

Az Irtás (rendező-koreográfus: Horváth Csaba) angolok és írek nemzeti, vallási konfliktusán keresztül mutatja be, mire képes az elnyomó hatalom – akár napjainkban is. A történet szerint az 1652-es, Pokolba vagy Connaughba néven emlegetett törvény meghozatala után Írország lakóinak földjét elveszik, a családokat kitelepítik. Az ellenállókat, a királypárti „lázadókat” kivégzik. Az írek félnek, de van, aki ennek ellenére sem akarja elhagyni otthonát. Egy fiatal házaspárnak, Maddeleine-nek (Ostorházi Bernadett) és Robertnek (Andrássy Máté) ekkor születik gyermeke, a kis Ralph. A nő ír, a férfi angol úr. A dráma magja el van vetve. Különösen, hogy a nő gyermekkori barátnője, Killiane (Földeáki Nóra), aki a házban velük él, szintén ír.

A föld, amely végül mindent beterít - Krisztik Csaba a helytartó szerepét alakítja emlékezetesen

A darab kezdetén a rettenet előszobájában járunk: még csak szóbeszéd van, még csupán hallani a kegyetlen törvényről. Aztán a kormányzónál (Krisztik Csaba) tett látogatáson bizonyossággá válik minden, amit a törvényről addig hallani lehetett. Elkezdődik az irtás, a kitelepítések sora, aminek Killian is áldozatává válik. A nő eltűnése és az erőszak, elnyomás betörése a hétköznapokba Maddeleine és Robert kapcsolatára is rányomják bélyegüket: közeli, bizalmas viszonyuk megromlik, már nem tudnak bízni egymásban. A feleség a barátnőjét gyászoló anya lesz, a férj pedig végül áruló, hogy saját és gyermeke jövőjét mentse. Mindennek – ahogy az életben oly sokszor – a gyermek válik áldozatává, de az egykori házaspár is megkeményedik a harcban, szinte egymás farkasai lesznek. Nincs feloldás, menekvés, a sötét erők kívül és belül is győzedelmeskednek.

Ez a sötétség uralja a látványvilágot is: a szereplők fekete, bőr hatású ruhát viselnek, melynek egy-egy darabjától kiszolgáltatottságuk függvényében fokozatosan megválnak. Csak a hatalmat megtestesítő színészeken van végig vörös ruha. A díszlet egyre szaporodó gumifarkasokból és egyre fogyó zsákokból áll, utóbbiakból a szereplők az

előadás végéig lassan széthordják -szórják a földet, amely beteríti a játékteret. Nedves szaga pedig a nézőteret is. E földben kúsznak, csúsznak, másznak, vetődnek egy-egy jelenetben a testek, bámulandó fizikai teljesítményt, odaadást nyújtva, s e földdel merítik tele a sörös korsókat is, amelyeket a férfiak virtuóz módon dobálnak.

Föld, amihez ragaszkodunk, amiért sokan, sok mindenre képesek... Föld, amiben a test végső megnyugvást lelhet, s a földben talán minden ember egyenlővé válhat vallási, nemzeti hovatartozástól, társadalmi osztálytól függetlenül. Itt, az Irtásban, s a végén, az erdei irtáson azonban nincs egyenlőség, megértés, marad az örökös harc, s ez vélhetően így is lesz, míg világ a világ