Elszállt huszonöt év

Alcsútdoboz kétségtelenül a király „helyettese”, a lélekben feltétlenül magyarrá lett Habsburg József Antal nádor érkezésétől számítva vált országosan is ismert helységgé. Akkor még Doboz nem tartozott hivatalosan a Váli-völgyi sorfaluk közül Csúthoz, ahol földnélküli kurtanemensek laktak, sokan közülük Dobozy nevet viseltek, y-nal a végén. Derék reformátusok, szabad parasztok és zsellérek lakták a vidéket, szinte csak magyarok. Most nem soroljuk a történelmi sorsot, amely e tájéknak jutott, de tény, hogy az alcsúti Habsburg-birtok sok jót hozott a helybélieknek. Kastély épült és óvoda, később templom, több jeles, ma is meglévő szép középület, s a Bicske-Székesfehérvár vasúti szárnyvonal Alcsút-Felcsút állomásán elegáns várót alakítottak ki a főhercegnek. A református gazdák is tisztelték a katolikus kegyurat, akinek leszármazottai 1945-ig adakoztak a helyieknek a birtok jövedelméből, támogatták a szegényeket, szorgalmazták a fejlődést. A környékbeli pusztákon alkalmazottként dolgoztak a modernnek számító gazdaságban.

Szakáll Béláné, a könyvecske szerzője, jobbján Zsigray Péter, balján Komáromi János - a helytörténeti kör tagjai Fotó: Zsohár Melinda

A háború, a kastély pusztulása, majd az 1948-as baloldali fordulat ellenére sem nem feledkeztek meg a főhercegékről, nem átkozták őket, s a rendszerváltáskor sok idős ember köszöntötte szeretettel az utód Mihály főherceget, aki azóta is gyakran vendége a községi ünnepeknek, s visszatelepült Magyarországra az emigrációból.

1990-ben alakította meg tizenkét helybéli lakos, többnyire asszonyok még a Hazafias Népfront (HNF) kebelén belül a helytörténeti kört, mint civil szervezetet, egy tősgyökeres alcsúti, Marton Józsefné Bárányos Jolán óvónő vezetésével, hogy ne felejtődjék el minden a már negyven évet meghaladó múltból. (A pártállami időkben valamelyest a nemzeti tudatot őrző és önszerveződő alakulat körül próbáltak meg országszerte az évtizedekig betiltott civilek fontos ügyeket felvállalni, nemes dolgokat kezdeményezni.) A hétvégén ezt az eseményt ünnepelték a község sportcsarnokában szerény ünnepséggel, s egy kiadvánnyal, Múltidéző 25 év címmel. Marton Józsefné sajnos elhunyt, s az alapítók közül is sokan nem élnek, meghatottan emlékezett rájuk név szerint a jelenlegi elnök, Szili Árpádné Marczinkó Zsuzsanna és a kör örökös tiszteletbeli elnöke, Komáromi János. Utóbbi a környékben szinte legendás részletes helyismereti tudásával, a felmenők és leszármazottak családfáinak alapos ismeretével. Sokat segített a múltidéző kiadvány megírójának, Szakáll Béláné Lipták Ilona nyugdíjas tanárnőnek, a község nagy tiszteletben álló személyiségének.

Nem a falu története szerepel tehát a karcsú kiadványban, hanem a helytörténeti körösök huszonöt éves tevékenységének naplószerű összefoglalása. A szerző, Szakáll Béláné lovasberényi születésű, az alcsútdobozi iskolában tanított 1965-2002 között, a magyar irodalom és nyelv elhivatott tolmácsolójaként. A helyi újságra, Hargitai Lászlóné tagtársuk feljegyzéseire, megyei újságcikkekre, a kiállítások vendégkönyv-beírásaira támaszkodva idézte meg a személyesen is aktívan átélt két és fél évtizedet. A fotók, videófelvételek megörökítője a faluba nősült Fekete Imre, aki feleségével igen fiatalon csatlakozott az „öregekhez”, a képi dokumentáció oroszlánrészét elvégezve.

Az ünnepségen a Cifrázó néptánccsoport táncolt, Keindl Mariann tanárnő vezetésével, népdalokat énekelt a tanárnő lánya, Keindl Marietta, s Pál Istvánné előszavát olvasta fel Gulyás Györgyné Marczinkó Katalin a friss kiadványból. Pál Istvánné a HNF színeiben akkoriban bábáskodott a szervezet megalakulásában, azóta is jó barátságot ápol az alcsútdobozi lokálpatriótákkal, miként a szintén megjelent Fejér Megyei Honismereti Egyesület elnöke, Kálmán Katalin. A sportcsarnok galériáján kis kiállítást állítottak össze a Marton Józsefné kezdeményezésére elkezdett helytörténeti gyűjtemény becses darabjaiból.