Kultúra

2017.05.31. 14:24

Évadzáró, interaktív játékokkal

SZÉKESFEHÉRVÁR Rendhagyó, nyílt évadzárót tart a Vörösmarty Színház június 2-án, pénteken, 15 órától a teátrumban.

Szabó Zoltán

Az évadzárót interaktív, ingyenes, meglepetésekkel teli programok követik, 19 óráig. A látogatók a színházteremben tehát megtudhatják, mi történik az évadot búcsúztató társulati ülésen. Azt is, hány fontos pillanat fér bele egy évadfilmbe. S persze fény derül arra is, hogy kik lesznek az évad díjazottjai.

Lábodi  Ádám, Závodszky Noémi és Gáspár Sándor a színház tavaly őszi nyílt napján. Fotó: Vörösmarty Színház

Azokat, akik szívesen részt vennének interaktív játékokban, 16.30-tól a Kozák András Stúdióba invitálják. Hargitai Iván rendezővel az Isten pénze című musical egy jelenetét próbálhatják, 17.30-tól pedig Blaskó Borbála mozgás improvizációján kipróbálhatják, hogyan lesz a gondolatból mozdulat (tánctudást nem igényel). Mindkét interaktív program időtartama 1 óra, és előzetes regisztrációhoz kötött. (e-mail: [email protected])

A Színház Kávézóban ugyancsak 16.30 órától fogadják az érdeklődőket. Ott improvizációs játék lesz Závodszky Noémivel, Andrássy Mátéval, Kerkay Ritával, Kelemen Istvánnal és Váradi Eszter Sárával. Utána, 17 órától várják azokat, akik szívesen activityznének a színház művészeivel, és belépőt nyernének a nyári színházi bemutatóra. Szintén 17 órától, a színház előtti színpadon zenés műsor, tánc és zenés kvíz szórakoztatja a nézőket, látogatókat, akik, ha kedvük tartja a Székfoglaló plakátnál fotózkodhatnak kedvenc színésznőjükkel, színészükkel, és az elkészült képekkel benevezhetnek egy Facebook-játékra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!