Kultúra

2015.04.18. 09:34

Farkasházi Réka most teljesedett ki igazán

Székesfehérvár - Királylányos pörgős szoknya, fehér harisnya és csillogó arany balerina cipő: Farkasházi Réka nem csupán küllemében igazodik a mesevilághoz, kedves hangja és jóságos kisugárzása még a legbátortalanabb apróságokat is táncra, énekre és persze játékra hívja.

Buthy Lilla

És ez az a műfaj, amit nem is lehet másképp csinálni: csak szeretettel és élvezetből – vallja Farkasházi Réka, aki imád útra kelni, felülni a buszra a zenekarával, még akkor is, ha családjaiktól távolra utaznak. Inspirálják egymást.

– Annyival bonyolultabb a helyzetünk, hogy ahhoz, hogy eljussunk a gyermek közönséghez, egy felnőttet kell meggyőznünk: szervezőt, szülőt. A gyerekeket nem kell meggyőzni. Adni kell nekik valamit, szívvel-lélekkel. Nincs titok, dolgozni kell – mondja a színésznő, énekesnő, aki elmondása szerint most teljesedett ki igazán: két éve elvégezte a színház-és drámapedagógia szakot, folyamatosan játszik, most kezdett próbálni az Újszínházban, emellett pedig szinkronizál is, leginkább Disney rajzfilmekhez adja a hangját.

Farkasházi Réka azt szeretné, ha a kortárs gyermekirodalom, az élő zene szárnyain mindenkihez elrepítené őt és a tintanyulakat. Fotó: Molnár Artúr

No, de honnan is indult el az öttagú Farkaházi Réka és a Tintanyúl zenekar? A Fonogram-díjra jelölt Hajnali Csillag peremén lemez után a legutóbbi albumuk decemberben látott napvilágot, Tündérvándor címmel. Követve a hagyományokat a harmadik lemez anyagának vázát is hazai kortárs költő versei adják. Most Kukorelly Endre, Kovács András Ferenc után Finy Petra versei hangzanak el a Tintanyúl zenekar megzenésítésében.

– Gyerekeknek 2006-ban kezdtem el zenélni. Én ebbe születtem bele. Apukám népművelőként rengeteg műsorral járta az országot. Főleg Cegléden nagyon sok fiatal zenei ízlését formálta, ő maga is megzenésített verseket. Ennek akkor nagy hagyománya volt– meséli a kétgyermekes édesanya, aki három éves volt, amikor először állt színpadon. Nagyon sok gyereknek azonban nem adatik meg az, hogy ilyen közelségbe kerüljön a zenével, vagy a versekkel. Ezért ez az egyik küldetésük. A másik pedig, hogy a kortárs irodalmat népszerűsítsék, hogy Weöres Sándor gyerekversein túl is megismerjék és megszeressék kicsik és nagyok egyaránt a mai gyerekirodalmat.

Hozzáteszi: – Van egy generáció, ami úgy nőtt fel, hogy csak műzenéket hallgatott. Mi azon vagyunk, hogy megmutassuk mindenkinek az élő zene varázsát. Meggyőződésünk, ha a gyerek úgy nő fel, hogy igényes zenét hallgat, akkor bizony felnőtt korában is azt fogja keresni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!