Kultúra

2010.11.12. 05:47

Festett, formázott világ

Székesfehérvár - Néha nehéz elindulni a sötétben, hidegben, de olyan események után, mint Tárnok Gyula és Schmitsek Józsefné Eti kiállítás-megnyitója, az ember úgy érzi: megérte.

Bokros Judit

Tárnok Gyula művei klasszikus technikákkal, felfogásban készültek, a tájképek, csendéletek,  portrék önmagukért beszélnek. Horvát tengerpart, németországi utcakép, csendes-óceáni halászok  - az alkotó e témákon keresztül hívja jelképes utazásra a nézőt, aki szemét jólesőn pihentetheti a képeken, miközben szinte érzi, ahogyan lengedez a tengeri szél, orrát megcsapja a sós levegő. Aztán jót derül egy manóarcú ecuadori asszony kedves portréján, majd a nagy mesterként tisztelt, idős korában megörökített M. Tóth Istvánról készült kép előtt ver gyökeret a lába. Közben megnézi az e mellé érdekességként kifüggesztett, M. Tóth István által jóval korábban készült portrét, a kis Tárnok Gyuláról. Utóbbinak ugyanis már 10 éves korában M. Tóth lett a mestere, aki később bevezette ismert művészek társaságába.


A festést intézményi keretek között a Budapesti Képző-és Iparművészeti Gimnáziumban sajátította el, ahol a mintázást,  fotózást  is kipróbálta. A középiskola elvégzése után más irányba sodorta az élet, ahogy az életrajz fogalmaz: "művészileg holt időszak következett".  Az alkotói korszak az 1970-es években kezdődött újra, aztán a nyugdíjba vonulás után, a kilencvenes években teljesedett ki, s tart azóta is. A megnyitón Tárnok Gyula úgy fogalmazott: az érthető, megfejthető ábrázolás, a klasszikus művészet híve, ezt tanulta M. Tóth Istvántól. A tárlat anyagában igyekezett több technikát felvonultatni:  olajfestmények, akvarell képek, pitt krétával, szénnel kivitelezett  munkák láthatók, ecuadori útjának élményeiből is.

 


A másik kiállító, Schmitsek Józsefné Eti  a perui kultúra hatása alá került. Ő  kerámiáit díszíti perui motívumokkal, illetve az ősi minták felhasználásával saját motívumvilágot alakít ki. Eti munkáját Franta Dezső bútor-restaurátor jellemezte, aki a megnyitón nem tudott jelen lenni, így szavait Tárnok Ákos, az eseményen zenélő  Kákics zenekar vezetője tolmácsolta (a névazonosság nem véletlen, Ákos Tárnok Gyula fia). Franta a természet tiszteletét, a szorgalmat, a múlt alkotásainak elmélyült tanulmányozását, az egységes koncepciót emelte ki a keramikus erényeiként. Az alkotó a bemutatkozáskor elárulta: a szabadegyházai Kincsem Óvoda vezetője, negyven éve van a nevelői pályán, nagyon szereti a munkáját. Tíz éve viszont úgy érezte, szüksége van valami újra, ekkor választotta hobbiként a kerámiázást.
Érdemes megnézni e  szín-és formagazdag tárlatot, mert a szemnek, léleknek is öröm.

A kiállítás anyaga november 20-ig látható a helyőrségi klub aulájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!