Kultúra

2015.11.23. 08:01

Filep, a figurális realista

Székesfehérvár – Filep Sándor festőművészt látta vendégül legutóbb Bobory Zoltán öreghegyi disputáján, amelyen szó esett a múltról, művészetről, zenélésről is.

Bokros Judit

Székesfehérváron több mint három és fél éve, 2012 januárjában nyílt utoljára kiállítás Filep Sándor festőművész képeiből az Öreghegyi Közösségi Házban.

Nemrég ugyanott beszélgetett vele Bobory Zoltán költő, a Vörösmarty Társaság elnöke az Öreghegyi Disputa sorozatban. A meghívás apropójaként a fehérvári kötődés szolgált, hiszen Filep Sándor régen a Szent István Művelődési Ház Szent Korona galériájának művészeti tanácsadója volt, s számos jelentős tárlat szervezésén dolgoztak együtt Bobory Zoltánnal, aki akkoriban a házat vezette. A művész egy ideje a bodajki Hang- Szín-Tér Művészeti Iskola képzése miatt jár újra gyakrabban Fejér megyében: hetente másfél napot tanítja rajzolni a fiatalokat. A disputára összejött közönség számából úgy tűnt: a mai napig is sokakat érdekel, hogy s mint él a festőművész, aki 13 éve hagyta el Fehérvárt. Bobory Zoltán bevezetésképpen szintén ezt akarta feltérképezni, Filep Sándor pedig a baráti „Hogy vagy?” kérdésre válaszolva elmondta: teljes nyugalomban, csöndben telnek a napjai Balatonalmádi öreghegyi részén, ez az a táj, ahová fiatalkora óta vágyott. A környezet kifejezetten jó alkotói légkört teremt számára, bár a Balatont eddig még egyszer sem festette meg. Lehet, hogy majd ez is bekövetkezik, de a tó őt most máshogy inspirálja – fogalmazott.

Filep Sándor a realizmusnál nem talált jobb irányzatot - mondta el a festőművész, grafikus a beszélgetésen. Hobbiként zenél is Fotó: Molnár Artúr

A jelentős, Szent Korona galériabeli kiállítások emlékét felelevenítve elmondta: nívós anyag létrehozására törekedtek, s arra: minél tovább tartson nyitva egy kiállítás, hogy minél többen láthassák.

Filep Sándor tíz éve – még a köztestületté válás előtti időkből – tagja a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA). Mint megtudtuk tőle: meghívott, rendes tag, s az akadémia jelenlegi, felemás megítéléséről is kifejtette véleményét. Szó esett aztán arról az állami megrendelésről, amellyel még 2011-ben kereste meg Kerényi Imre. Az Alaptörvény illusztrátorainak sorában a Tanácsköztársaság témáját festette meg, ezüst vessző technikával. Nem a drámai, minél véresebb megjelenítésre törekedett, inkább az emberek ábrázolására, amolyan régi fotóra emlékeztető módon – fejtette ki Filep Sándor, akinek neve itthon és külföldön egyaránt jól cseng a művészetkedvelők körében. A mai napig szeretik a munkáit, amit az is igazol, hogy folyamatosan keresik a festményeit. Vannak megrendelései, ami természetesen nagy örömmel tölti el.

Realista festőnek tartja magát, mert a realizmusnál nem tud jobbat. Igaz, ő is festett absztrakt műveket, ám ezt a stílust inkább a zenében éli ki. Méghozzá a gitározásban, ami régi szerelem nála. Otthonában saját stúdiója van, ahová olykor meghív egy-egy barátot zenélni, de többnyire egyedül játszik. A festészetben a figuralitást képviseli, ebben egy időben állandó társakra lelt, akikkel létrehozták az úgynevezett F-csoportot. Ez ugyan hivatalosan már nem létezik, ám a figurális festészetet képviselő baráti társaság megmaradt, s a közeljövőben Fehérváron is várható kiállításuk, a Szent Korona Galériában. Közös zenélés ötlete is fölmerül olykor-olykor fehérvári zenészekkel, barátokkal, ám erről kevesebb konkrétum hangzott el a beszélgetés során A kiállításra azonban minden bizonnyal sokan lesznek kíváncsiak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!