Kultúra

2016.01.24. 19:30

Gyöngyházfényű ragyogás

Székesfehérvár – Megnyitották a Gyöngyházfényű ragyogás – Szolnoki művésztelep 1900-1950 című kiállítást a Városi Képtár- Deák Gyűjteményben.

FMH

A Városi Képtár-Deák Gyűjtemény igazgatója, Szűcs Erzsébet köszöntőjében elmondta, hogy tavaly kezdődött a kiállítás előkészítése. A látogatók összesen 61 művet láthatnak, közülük hét a Deák gyűjtemény része, a többi Szolnokról érkezett. A szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója, Horváth László hozzátette: örömmel tettek eleget a meghívásnak, és egy következő alkalommal a művésztelep egy másik korszakát is szívesen bemutatják. A A Szolnokon élt Matuz János , a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa egy kedves személyes történet felelevenítésével nyitotta meg a kiállítást, amelyben Csiszár Róbert kurátor tartott tárlatvezetést.

A 2016-os év székesfehérvári időszaki képzőművészeti kiállításai sorában kiemelkedő szerep jut a tárlatnak, amely a Szolnoki művésztelep első ötven évéből ad válogatást, és huszonhárom művész életművébe ad betekintési lehetőséget: Aba-Novák Vilmos grafikai munkáitól, Koszta József, Peske Géza, Pólya Iván munkáin át Zádor Istvánéig. A szolnoki művésztelep – bár előzményei a 19. század közepére nyúlnak vissza – 1902-ben létesült, 12 műtermes lakással. Az 1900-as évek elején a festői témákat a Tisza-parti tájak, a vidéki élet színes eseményei (vásárok, sokadalmak) és a művésztelep alkotói (portrék és önarcképek) maguk jelentették. A művésztelep napjainkban is működik, megújítására, fejlesztésére éppen ezekben a hónapokban alkotnak jelentős programot a működtető egyesület és Szolnok város vezetői.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!