Hollywood a nyóckerben - Szórakoztató előadás a Vörösmarty Színházban

Mert miről álmodik a kis primadonna? Természetesen a világot jelentő deszkákról, filmvászonról. Ám egész másképp veszi ki magát a csicsás frakkba, göncökbe öltözött szereplők és a kültelki ruhákban táncoló-éneklő népség egyvelege, mint a nagy színes mesékben. Pláne, ha áttolják a színen az első felvonásban végig jelenlevő rokkantat, aki szivarral a szájában integet, mint egy sztár.

Ez a fajta játékosság, kétértelműség végig benne van a Csókos asszony fehérvári előadásában, anélkül, hogy a műfaj iránt rajongó nézők élvezetét elrontaná. Mert miről álmodik a közönség? Szép, szerelmes, édesbús történetről, ismerős, slágerré vált dallamokkal és boldog végről. Megkapja? Meg bizony.

Ám azok sem unatkoznak, akik szeretik, ha leporolják ezt a műfajt, és olyan elemekkel, hangsúlyokkal dúsítják, amelyektől úgy érezhetik, közelebb van a mai ízléshez. Nos, Hargitai Iván rendezőnek, színészeinek és a munkatársaiknak sikerült megtalálni azt a kényes egyensúlyt, amitől szerintem mindenki megkapja azt, amit várt. Annyiban „szerencséjük” volt, hogy Zerkovitz Béla-Szilágyi László darabja kicsit kesernyésebb, fanyarabb, itt-ott keserűbb, mint az operettek többsége. Ettől pedig frissebb is. Illetve alkalmas arra, hogy ilyen ízekkel tegyék zamatosabbá. Segít eben a történet is, amely 1920 körül játszódik, a nagy háború után, amikor a többség nyomorban, kilátástalanságban élt. Mindezt életigenléssel, élvhajhászással, a szegénység kiröhögésével és vad bulizásokkal próbálja kompenzálni. Mindez hatásosan megkomponált képekben jelenik meg a színpadon, a koszlottan vadregényes józsefvárosi utcán, és a fülledten ellenszenves főúri lakban. Jó látni a cselekménybe természetesen belesimuló énekszámokat és koreográfiát. Rossz volt néha hallani a nem mindig tökéletes hangtechnikát, és kellően ki nem használt verbális poént. Tetszett Törőcsik Franciska tisztasága, hangja, Hirtling István mélabúja, Tűzkő Sándor természetessége és humora, Váradi Eszter Sára öniróniája, Keller János és Závodszky Noémi romlottsága és megtérése, és természetesen a szinte főszereplővé váló Kozáry Ferenc pontos játéka és verbális humora. Az előadás irónája, utalásai és könnyedsége.

Nem az én műfajom az operett, de be kell valljam, most nagyon jól szórakoztam.