Irodalmi mindenes szeretne lenni Locker Dávid

Az 1998-ban, Szatmárnémetiben született fiú egyéves korában költözött családjával Erdélyből Sárpentelére. Ezt követően, immáron több mint tíz éve Csákváron telepedtek le. - A középiskola, a Ciszterci gimnázium volt az, ami végül Székesfehérvárhoz kötött - mesél Dávid arról, hogyan került a városba. - Nem csak barátokra leltem, lényegében itt találtam meg az identitásomat is. Épp ezért, ha rákérdeznek, inkább fehérvárinak vallom magamat. Urbánus ember vagyok, jobban vonz a város, itt több a lehetőség - már csak a kulturális és irodalmi életet tekintve is - mondja.

Valamelyest sztereotip bölcsész: erős a humán tárgyakban, mellette a filozófiában is jó. Az irodalmi "megszállottsága" - ahogyan ő fogalmaz - genetikusan öröklött: édesapja, bár állatorvos, egész életében könyvszerető ember volt, mindig adta is a szépirodalmat a kezébe. Könyvmoly abban az értelemben, hogy az olvasás az egyik kedvenc időtöltése - másrészt viszont van szociális élete és kevésbé introvertált.

A kezdetben erős egyházi élete háttérbe szorult, és mára csak a tiszta vallás maradt neki - mondja -, részint ebből adódóan példaképe Ady, már ami az istenhez fűződő viszonyát jelenti. - Adyhoz hasonlóan én is a személyes istenben hiszek, abban, hogy a különböző élmények, tapasztalatok hatására találunk rá a saját istenünkre - vallja, hozzátéve: - Szakmai példaképem Kosztolányi.

Locker Dávid idén érettségizett, az ELTE magyar szakát célozta meg
Fotó: Koppán Viktor

Havonta nagyjából egy verset ír. - Eddig inkább csak a szerelem és a lezáruló gyermekkor voltak a fő témák, az utóbbi írások viszont isten valamilyen relációjában állnak - mondja. Primer műfaja a líra, mostanában viszont már prózákkal is foglalkozik. - Szeretem a lírát, mert, ahogyan Vörös István mentorom mondta: egy jó versbe bele tudsz rakni egy regény terjedelmű gondolatanyagot. Németül a költészet nem véletlenül Dichtung: a szó egyben rövidítést is jelent - mondja, s hozzáteszi: - A lírát olvasni is jobban szeretem, holott minden tiszteletem Balzacé vagy Tolsztojé, akik több száz oldalas regényeket írtak. Ez kőkemény fizikai munka is.

Tervei között szerepel a regényírás, de nem most - ahhoz több tapasztalat kell, vallja. De drámaíróként is kipróbálná magát, úgy fogalmaz: egy Kosztolányi-féle irodalmi mindenes szeretne lenni.

A telefonja az egyik legfontosabb eszköze. - Van, hogy megjelenik egy-két sor a fejemben, akár egy élmény hatására is. Ezeket mind a telefonomba írom. Aztán figyelem magamat, mert a versalkotási procedúrám sokszor nem tudatos, úgy érzem, csak egy objektív megfigyelője vagyok annak, ami a fejemben történik. Ezeket a kis fragmentumokat összeillesztem, majd ritmust, központozást és egyéb szervezőelemeket rendelek köré, hogy kerek egész legyen - mondja. Van, hogy egy-két hónap, mire elkészül egy vers - a nagyokhoz hasonlóan ő is a fiókban őrizgeti őket, míg teljesen el nem készülnek.