Kultúra

2015.01.27. 14:01

Ítélet van a romagyilkosságok ügyében, változott valami?

Az Ítélet Magyarországon című portugál-magyar-német dokumentumfilmet mindenkinek látnia kellene, vagy legalábbis nagyon sokaknak.

Szabó Zoltán

Be kellene mutatni iskolákban, egyetemeken, hivatalokban, többször is a közszolgálati és kereskedelmi tévékben, persze reklámszünet nélkül. Mert sokkal többet elmond a mai magyar valóságról, a romaproblémáról, mint bármely tudálékos tanulmány vagy szentbeszéd.

Amikor nyilvánossá vált a romák elleni sorozatgyilkosságot tárgyaló per kezdő dátuma, Hajdú Eszter dokumentumfilm rendező elhatározta, hogy az egész tárgyalás-sorozatot dokumentálja, emléket állítva ezzel az áldozatoknak.

A film előkészítése 2010 novemberében kezdődött, a forgatások az első tárgyalási napon 2011. március 25-én kezdődtek és 2013. augusztus 6-án, az ítélet kihirdetésével értek véget. A két és fél évig tartó per folyamán Hajdú Eszter stábja volt az egyetlen, amely a tárgyalások minden napját dokumentálta. Az egyéb külső forgatások mellett a stáb a per 167 napján részt vett, minden napot rögzített és ezzel egy exkluzív, egyedülálló kordokumentációt készített egy egyedülálló ügyről. A per során az első néhány és az utolsó pár napon volt nagy nemzetközi és magyar média érdeklődés, a tárgyalási napok túlnyomó többségén azonban a sajtó sem vett részt. Az Ítélet Magyarországon magyar állami támogatás nélkül, teljesen független dokumentumfilmként készült el magyar-német-portugál koprodukcióban. Azóta pedig nagy sikerrel, vagy talán jobb így fogalmazni, óriási figyelmet keltve mutatták be a világ különböző fesztiváljain. Nem csupán témája miatt, hanem mert egy túlnyomó részt zárt térben történt tárgyalássorozatot a sűrű vágásokkal, már-már játékfilmes eszközök használatával sikerült feszülten, izgalmasan bemutatni. A cím is találó. Mások is utaltak rá, és nem nehéz észrevenni a párhuzamot az Ítélet Jeruzsálemben és az Ítélet Nürnbergben cím könyvekkel, filmmel. Utóbbi kettő után valóban változott a világ(szemlélet), de vajon ez történt-e az ítélet után Magyarországon is, a romák ügyében, megítélésében? Nem látni a jeleket.

Hajdú Eszter, az Ítélet Magyarországon című film rendezője

A film főszereplője Miszori László bíró, aki egészen különleges egyéniség. Tudásához nem fér kétség, stílusára, hangvételére pedig mentség, hogy a nyomozás hiányosságai miatt neki kellett kiderítenie a történet részleteit.

Az ügy, a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik, mert az ügyész a negyedrendű vádlott büntetése miatt fellebbezett, és a vádlottak is jogorvoslattal éltek. (2008-2009-ben egy szervezett banda országszerte kilenc helyszínen lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal roma családok otthonait támadta meg Hat ember, köztük egy gyerek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Az elkövetők 78 lövést adtak le, és 11 Molotov-koktélt dobtak az épületekre. Az első-, másod- és harmadrendű vádlottat tényleges életfogytiglanra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék, a negyedrendű vádlott 13 év fegyházat kapott. A bíróság az ítélet indoklásában kimondta a rasszista indítékot.)



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!