Kultúra

2017.02.18. 13:34

Izgalmas kísérletek a Curie versenyen

Székesfehérvár - Üvegkád, két különböző méretű gyertya és egy üveglap – kellékek a szombati Curie Környezetismereti Emlékverseny területi döntőjén a Táncsics Mihály Általános Iskolában, amellyel a versenyzőknek kísérletet kellett végrehajtaniuk.

S. Töttő Rita

„Az üvegkádba helyezd el a két gyertyát és gyújtsd meg. Ezután fedd le az üveglappal. Írd le a megfigyelésedet!" – ilyen és ehhez hasonló, kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt izgalmas feladatokat hajtott végre a majd száz résztvevő, akik Székesfehérvárról és környékéről érkeztek a versenyre, abban a reményben, hogy majd részt vehetnek az április 22-i országos döntőn Szolnokon – árulta el Csimáné Kiss Ilona igazgató.

Az idei legjobbak: a Táncsics, a Ciszterci és a lepsényi iskolából
Fotó: Molnár Artúr

A három korcsoport első helyezettje ezúttal  Édes Auguszta és Dömök Nina a Táncsics Mihály Általános Iskolából, Csáti Anna Judit, Regős Brigitta és Stock Zita Mária a Ciszterci Gimnáziumból, és  Bánfalvi Lilla,  Balassa Eszter és Turi Vanessza  a  lepsényi Fekete István Általános Iskolából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!