Kultúra

2015.03.25. 17:34

Kézművesség, tojásfestés - Háromnapos program a Palotavárosban

Kézműves örökségünk Palotaváros címmel szerveznek háromnapos programot péntektől vasárnapig a Rác utcai Mesterségek Házában. A szomszédos Kézművesek Házában pedig szombaton tojásfestő maratonra várják az érdeklődőket.

Gábor Gina

A programot a Mesterségek Háza és a Kézművesek Háza is a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák 2. országos hétvégéje keretében rendezi meg. Országszerte kézműves mesterek tartanak foglalkozásokat, azzal a céllal, hogy minél szélesebb körben bemutassák a hagyományos kézművességet őrző közösségeket.

Fehérváron a M-Art Egyesület tagjai és a Művészetek Háza szakkörvezetői tartanak foglalkozásokat a Mesterségek Házában. Március 27-én, pénteken 17 és 20 óra között a hímző és a fafaragó műhely mesterei Gerebics Lajosné és Láng György tartanak foglalkozást. Március 28-án, szombaton 10-től 20 óráig Kis Róbert és Tolvaj Csaba a kosárfonást, Bárány Mara a csuhékosár készítését mutatja meg, 10 és 13 óra között Gulyás Antalnéval találkozhatunk a szövőműhelyben, 13 órától 20 óráig pedig Kováts Judittal a fazekas műhelyben. Március 29-én, vasárnap 10-17 óra között a bőrművességgel lehet ismerkedni, Sipos Tamás irányításával, 13 órától nyílik a játékkészítő műhely, ahol Sevella Zsuzsanna és Gonda Emma foglalkozik a gyerekekkel.

A kézművesek egyesülete szombaton 10-től 20 óráig Tojásfestő-maratont rendez a Kézművesek Házában. Az érdeklődők megismerkedhetnek a különböző tojásfestési tojásdíszítési technikákkal, amelyeket felváltva oktatnak a kézművesek. Emellett lehet készíteni különféle lakásdíszeket, húsvétra szánt ajándékokat is.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!