Kultúra

2017.06.26. 17:40

Korhatáros kiállítás nyílt Fehérváron - "Első aktmodelljeim a hullák voltak"

Korhatáros, 18-as karikával jelölt kamarakiállítás nyílt a Múzeumok Éjszakáján a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény Projekt termében.

dr. Szabó Zoltán

Stílusosan késő este 10 órakor nyitották meg a tárlatot, amely a Kossuth-díjas szobrászművész, Medgyessy Ferenc (1881-1958) grafikáit mutatja be. A kéjes képek krónikája című tárlat külsős kurátorától, Hermann Júliától megtudtuk, hogy a Deák Gyűjteményben fellelt mappában tárolt rajzok szerepelnek a Projekt terem falain. Emellett olyan művet is bemutatnak, ami már látható volt kiállításon. Mint a kurátor a megnyitón utalt rá:

"A szobrász Medgyessy Ferenc jól ismert név lehet a művészetet kedvelők számára, és a Székesfehérváron sétálóknak is ismerős lehet, ha a Kossuth utca jellegzetes utcaképét alakító Táncoló nőjére gondolunk. A festő, a grafikus, az orvos, és a katonaorvos Medgyessy azonban már kevesebbek számára ismert figura, pedig ez a sokoldalúság elengedhetetlen volt ahhoz a jellegzetes, nyers, humort és őszinteséget sugárzó stílushoz, amit plakettjein, reliefjein és szobrain láthatunk."

Mielőtt művészi pályára lépett volna, az orvosi egyetemet végezte el, állítása szerint: "Első aktmodelljeim a hullák voltak. Jó nyugodt modellek voltak. Nem izegtek-mozogtak". Majd végképp feladta, hogy orvosként praktizálva polgári foglalkozással keresse meg kenyerét, és tanulmányait a párizsi Julian Akadémián folytatta. Először még próbált a klasszikus festészetetben kiteljesedni, de egyre inkább érezte, hogy tehetsége és a párizsi múzeumokban látott ókori szoborgyűjtemények hatása véglegesen a szobrászat felé sodorják. A Párizsban töltött évek alatt az akt nagyon foglalkoztatta, és később itthon, az 1910-es évek elején folytatta akttanulmányait.

Hermann Júlia arról is beszélt, hogy az első világháború idején katonaorvosként kellett használnia újra orvosi tudását. A háború mindennapjainak szörnyűségeit gúnyrajzokkal, karikatúrákkal, lóábrázolásokkal tompította, valamint közelebbi kapcsolatba került egy modelljével, Maria Kienichhel is, akitől Ilonca nevű lánya is született. A nőről számtalan gyönyörű akt, a gyermekről és anyjáról pedig számtalan gyengéd, életrajzi vonatkozású rajz született, és róluk mintázta Szoptató anya című híres szobrát is, amit
az életmű egyik legfontosabb darabjának tartanak.

A mostani fehérvári kiállítás anyaga Medgyessy életébe egy kicsit is betekintve cseppet sem meglepő: már kisgyermekkorától kezdve folyamatosan rajzolt, és egészen idős koráig a test, főleg a női test szépségének elkötelezett csodálója volt. A rajzai végigkísérték egész életét. Ő maga így ír erről érett szobrászként: "Évtizedek jöttek-mentek, míg rájöttem, hogy szobrász leszek, és hogy rajzaimon keresztül leszek azzá..." Ezerszám készített rajzokat. A Kéjes képek krónikája az ezerszám egy töredékét mutatja csak be, és nem kíván esztétikai ítéletet mondani. Amint az a megnyitón elhangzott: a most látható grafikák kvalitása különböző, van, amelyik tanulmánynak készült, van, amelyik skiccnek. Egy kivételével évszám nélküliek, születésük idejét a kutatás sem derítette ki: a jelenetekben azonban felvillan a párizsi növendék pajkossága, a katonaorvos túlélni akarása, a szobrász modern művészet-imádata, az érett férfi nők iránti rajongása.

A szeptember 17-ig látható kiállítás Medgyessy Ferenc felnőtt grafikáinak krónikája. Ez is a feldolgozás egy módja. A Deák Gyűjteményben azonban még sok feldolgozatlan mű van, ezek szintén megérnének egy-egy tematikus bemutatót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!