Kultúra

2017.02.16. 19:30

Közelebb A döntéshez - Sebestyén Márta és Kő Pál is megosztotta gondolatait

Székesfehérvár - Három művész gondolataival vitték közelebb a közönséghez A döntés című kiállítás anyagát, az alkotók és a kurátor által megálmodott koncepciót egy beszélgetésen.

Bokros Judit

A döntés című, kifejezetten a Csók István Képtárba tervezett kiállítás a Magyar Kultúra Napján nyílt meg. A különlegesen kialakított térben Somogyi Győző festőművész magyar hősöket és Árpád-házi szenteket ábrázoló festményei mellett, azokkal kontrasztban Párkányi Raab Péter szobrászművész busókat ábrázoló fotógrafikái láthatók. A kiállítás koncepciója szerint előbbiek a fényt, a szépséget, utóbbiak jelen esetben a fenevadat, a sötétséget képviselik. A kurátor által kitalált koncepciót, üzenetet járta körül a Szent István Király Múzeum által szervezett, a kiállításhoz kapcsolódó beszélgetés, amely egy sorozat első alkalma volt.

Az esten a kiállítás kurátora, Tóth Norbert végül nem tudott megjelenni, így a meghívottak - Sebestyén Márta Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész, valamint Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész - mellett Filep Sándor festőművész, az MMA tagja, a múzeum művészeti tanácsadója osztotta meg gondolatait a közönséggel.

A döntés kiállítással kapcsolatban három művész gondolatait is meghallgathatta az érdeklődő közönség, lesz még hasonló alkalom Fotó:FMH-archív

A beszélgetést vezető szerkesztő-riporter, Vakler Lajos először a szakrális alkotás értékéről kérdezte vendégeit. Sebestyén Márta - akit megérkezése után vezettek körbe a tárlaton - elmondta: ebben a pár percben is óriási élményt nyújtottak számára a szenteket, hősöket megörökítő képek, úgy érezte, általuk szinte körül öleli a történelem. Szerinte az arcképekkel közelebb kerülhetnek a látogatóhoz a történelmi személyiségek.

Kő Pál megerősítette ezt: egy műtárgy másképpen hat a nézőre szemtől szemben, mint ha például tévében, vagy képről szemléli. Ezért is fontos a megjelenítés, Somogyi Győző nagy munkát végzett a hősök arcképcsarnokának megfestésével. A szobrászművész izgalmasnak tartotta a kurátori elképzelést is, azt, ahogyan megjelenik a kápolna, kívülről a történelmi személyiségek, belül, még nagyobb fényben pedig a szentek képeivel.

A tárlaton érzékelhető kettősség, az üzenet kapcsán Sebestyén Márta megjegyezte: jól elkülönül a jó és a rossz, ám utóbbit, a rosszat szintén meg kell ismerni, tapasztalni, nem csupán a jót. A hősökről, szentekről - illetve, Jézus Krisztus alakjáról - készült festmények valóban összekötik az eget és a földet, mintegy létrát képezve világunk és a magasabb szféra között. Kő Pál hozzátette: félelmetes mennyiségű ismeret áll egy-egy portré ábrázolása mögött, látszik, hogy Somogyi otthonosan mozog egyebek mellett a viselettörténetben is. Mindehhez még jó képessége van arra, hogy megrajzolja, -fesse az elképzelt alakot. Ráadásul, nagy munkabírású alkotó, aki már eddig is változatos életutat tudhat maga mögött.

Mindezt megerősítette Filep Sándor, aki felolvasta Somogyi Győző életrajzát, és többször hangsúlyozta a művész kiemelkedő képességeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!