Kultúra

2016.12.12. 14:30

Középszerű nemigen akad - A Székesfehérvári Művészek Társaságának hagyományos kiállítása

Székesfehérvár - Huszonnégy alkotó 55 műve látható a galéria falain, tereiben. December 23-áig ott is maradnak az alkotások a Pelikánban.

Szabó Zoltán

A kiállításon 24 alkotó 55 műve tekinthető meg, olajképek, akvarellek, vegyes technikával készült munkák, kisplasztikák, kerámiák, megannyi érdekes alkotás Fotó: Molnár Artúr

A Székesfehérvári Művészek Társaságának hagyományos Téli tárlatáról van szó, amelyet minden évben ilyenkor rendeznek meg. A megnyitó egyébként ezúttal kifejezetten családiasra sikeredett, hiszen az egyik alkotó és kiállító, Pinke Miklós unokája, Mayer Dóranyitotta meg. Felolvasta Jónás Attila képzőművész, a társaság vezetőségi tagja szövegét. Amely Jónáshoz illően kellően ironikus-önironikus és asszociatív volt. (Elolvasható a galéria honlapján.) Itt is idézünk belőle néhány fordulatot. Kit, mit látunk a falakon? Sok szerény embert, ahogyan bizonyos Eizenstein kolléga mondta: nem mi teremtjük a művészetünket, hanem maga a kor hoz létre minket magunkat. Persze itt látjuk Ady Endrét és az Ady Endréket is, aki viszont a saját zsenijében hitt, úgy alkotott. Egy Dalí nevű festő ott a másik teremben a saját ingére borította a kávét, mint mondta: másoknak, akik velem ellentétben nem zsenik - vagyis a többieknek -, első reakciója, hogy törölgetik. Akkor én épp ellenkezőleg csinálom...

Miklós János keramikus Szegedi Csaba képeit tanulmányozza

A kiállító művészek legjobb pillanataikban nem ügyeskedők, nem mesterkéltek, hanem menekülnek a középszerűség elől. Mert az akár szertelen, akár unalmas, akkor is giccs. Higgyék el nekem, én tudom... Hallottuk, negyedszázados a társaság. Ennek örülünk. Reméljük, 2017-től sokkal ügyesebbek lesznek a tagok. Ingres hirdette magáról, hogy 25 évre volt szüksége, hogy megtanuljon rajzolni, de a festés elsajátításához csak 3 nap kellett neki..."

A kiállítást megnyitó Mayer Dóra és nagyapja, Pinke Miklós

Annyi biztos, a kiállított művek között nemigen fedezhetünk fel középszerűt. Érdekeset annál inkább. Meglepetés is akad, például az, hogy Szegedi Csaba festőművész hosszú idő után figurális képekkel jelentkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!