Kultúra

2016.05.02. 12:20

László Zsolt elszerződött

Három évad után távozik a Vörösmarty Színházból László Zsolt, a teátrum egyik meghatározó színésze.

Szabó Zoltán

Kérdésünkre a Jászai Mari-díjas művész megerősítette: Kováts Adél, a budapesti Radnóti Színház igazgatója invitálta, szerződést ajánlott, ő pedig elfogadta a felkérést. Az ősszel kezdődő új évadban már a budapesti teátrum tagja lesz, első szerepét az Iván, a rettentő című előadásban játssza. (Más kérdés, hogy tulajdonképpen visszatér a Radnótiba, hiszen ott kezdett, és öt évad múltán váltott.)

László Zsolt színművész (Fotó: Molnár Artúr)

Mint mondta, a főváros és Fehérvár közötti ingázás rengeteg energiáját és idejét felemésztette, sok munkától is elesett emiatt. Ezért, amikor a budapesti szerződést felajánlották, hosszas mérlegelés után elfogadta az ajánlatot. Nem volt könnyű a döntés, mert a fehérvári társulatot nagyon megkedvelte.

A székesfehérvári szerződése július 31-én jár le, és a hátralevő, tavaszi előadásokban természetesen szerepel. Utána sem szakad el azonban a fehérvári színháztól, hiszen a Száll a kakukk fészkét várhatóan tovább játsszák, a darabban Bromden indiánfőnököt alakítja. Szikora János, a fehérvári teátrum igazgatója további vendégszerepre is hívja. László Zsoltot kitűnő szerepekben láthatta a Vörösmarty Színház közönsége, és tavalyelőtt ő vehette át lapunk Aranyalma-díját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!