Kultúra

2016.10.16. 11:30

Látványos harci bemutatókkal emlékeztek a sárréti ütközetre

Két okból is megérdemelne egy emlékhelyet az 1601-es sárréti csata. Több, keresztény nemzet fiai fogtak össze, hogy megakadályozzák Székesfehérvár török általi visszafoglalását. S tették ezt sikerrel.

B. Kiss László

Ezt Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere mondta annak a könyvnek a bemutatóján, amelyet a község önkormányzata adott ki az ütközet évfordulójára.

A sárréti csata a 15 éves háború keretében zajlott, s a több, keresztény nemzeti fiaiból álló sereg 1601 októberében sikerrel akadályozta meg, hogy az egyébként túlerőben levő törökök visszafoglalják a frissen megvívott Fehérvárt. Az ütközet egyik összecsapása Iszkaszentgyörgy határában zajlott, miként arról Wathay Ferenc Énekeskönyvében beszámol. Az ütközet jól példázza a keresztény összefogást, és ráadásul győzelemmel ért véget. Így igazán megérdemelné, hogy emlékhelyet létesítsenek a tiszteletére – fejtette ki Gáll Attila polgármester  a Bagi Zoltán, a sárréti csata apropóján, az iszkaszentgyörgyi önkormányzat megbízásából írt könyvének szombati, a Pappemheim-kastélyban tartott  bemutatóján.

Az iszkaszentgyörgyi íjászok csapatát a nyáron elhunyt Nardai László alapította (Fotó: B. Kiss László)

Iszkaszentgyörgyön szombaton  másodszor emlékeztek meg a sárréti ütközetről,  s tettek ezt  látványos hagyományőrző harci bemutatókkal, illetve az említett könyvbemutatóval.

A bemutatók sorát a helybeli Szentgyörgyi Sólymok Hagyományőrző Íjász Egyesület kezdte, s a fehérvári Királyi Kardforgatók folytatták. Előbb a nyílvesszők záporoztak, utóbb a karddal, bárddal megküldött csapások.

A szombat délután során Iszkaszentgyörgyön  bemutatkoztak  továbbá a Tatai vár Szejmenjei, valamint a Kapuvári Hajdúk Hagyományőrző Egyesület is. A Szelindek zenekar korabeli zenéje még tökéletesebbé tetté az időutazás illúzióját.

A sárréti csata   szombaton tartott emléknapja alkalmával rendezték meg Iszkaszentgyörgyön a hagyományos szüreti felvonulást is.

Sajnos, az időjárás közbeszólt, így az eső miatt a helyi néptáncosok és a hozzájuk csatlakozott felvonulók nem tudták végig járni, végig énekelni, végig táncolni a falut. A több néptánccsoport részvételével  tartott gálát sem  a szabadtéri színpadon, hanem a kastélyban tartották meg. Gula Miklós iszkaszentgyörgyi néptáncosai megint kitettek magukéért, de nagy tapsot kapott a pátkai Pántlika, illetve  a Sárkeresztesről érkezett Figurázó néptánccsoport is.

A napot tűzijáték zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!