Lenyűgözi a sokszínűség - Hargitai Iván rendezői hitvallásáról, fekete-fehérről , a Figaro házasságáról

Hanem azért is, mert alkotótársaival megpályázta a budapesti Új Színház igazgatói székét. Annak a színháznak a vezetői posztját, ahol pályáját kezdte, és ahonnan jó pár évvel később a fehérvári teátrumhoz jött. Nemcsak ő indult a székért, hanem rajta kívül még tizenegyen. Egyiküknek sem sikerült, meglepő módon maradt a régi igazgató, Dörner György. Hargitai Iván és vele együtt többen ebbe nem nyugodtak bele. Kérték a pályázat érvénytelenné nyilvánítását, és egy új pályázat kiírását. Erről is beszélgettünk.

Hargitai Iván rendező, a Vörösmarty Színház prózai tagozatvezetője Fotó: Koppán Viktor

- Négy éve dolgozik a fehérvári színházban, sikeres rendezései voltak. Valami újba akart kezdeni?

- Teljesen más volt a szándék, nem azért pályáztam, mert Fehérváron rosszul érezném magam. Viszont egy színházi embernek, pláne ha hosszú ideje van a pályán, felelősséget kell éreznie a szakma egésze iránt. Többen úgy gondoltuk, hogy ami a jelenlegi Új Színházban folyik, méltatlan a magyar színházi világ színvonalához, és méltatlan ahhoz képest is, ahogyan Székely Gábor egykor ezt a műhelyt elindította, ráadásul nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontból is megkérdőjelezhető színvonalú munka folyik ott. A pályázati kiírásban az szerepelt, hogy főleg klasszikus és kortárs magyar művek otthona az Új Színház. Ezt kizárólag igazi nagyvárosban lehet megvalósítani, mert a vidéki teátrumok csak népszínházként tudnak működni. Mi úgy gondoltuk, a fővárosban van ennek létjogosultsága, de az, ahogyan ez most folyik az Új Színházban, nagyon távol áll attól a színvonaltól, amit egy kortárs európai színháztól elvárhatna az ember.

- Dörner maradt az igazgató. Önök a pályázat érvénytelenítését, és új kiírást szeretnének. Mire számítanak?

- Nézze, arra, hogy mi nem értünk egyet a döntéssel, lehet azt mondani, hogy a szakmai kuratórium és a közgyűlés ízlésének a Dörner-féle színház felel meg, és nem akarnak mást. Viszont számos eljárásjogi hibát elkövettek a pályázatok elbírálása során, és ez nemcsak az Új Színház esetében fontos, hanem a következő évek hasonló történéseinél is előfordulhat. Kezdenek teljesen felszínessé válni a színházi pályázatok, gyakran formális a kiírás, a pályaművek megírása, elbírálása, igazából kezd egy méltatlan kutyakomédiává válni az egész. Mi és rajtunk kívül tizenegyen azért pályáztunk, hogy ez ne legyen így. Nem voltak illúzióink, és szerintem a pályázók többsége is tudta, hogy politikai határozat születik. Viszont nagyon fontos, ha már így döntenek, akkor tartsák be a játékszabályokat, másrészt pedig egyáltalán tudják azt, hogy kiről és miről döntenek. E történet nyomán nagyon szeretnénk, ha igazi párbeszéd alakulna ki a szakmán belül és a döntéshozókkal is a pályázati rendszerről, gyakorlatról.

- Apropó, jog. Ön a szegedi jogi karra járt, közben pedig felvételizett a Színház-és Filmművészeti Főiskolára. Jogász helyett rendező lett. Honnan, miért a váltás?

- Már kamaszkoromban nagyon érdekelt a színház. Közel kerültem, eltávolodtam tőle, talán a biztos megélhetés tudata miatt választottam a jogi pályát. Már az egyetemen is komolyan foglalkoztam a színházcsinálással. Amikor pedig a negyedéves szigorlataimat csináltam, felvételiztem a főiskola rendezői szakára. Sikerült. Miközben készültem az elsőéves rendezői vizsgákra, befejeztem a jogi kart is. Szerencsém volt abban is, hogy Székely Gábor osztályába kerültem. Szakmailag, morálisan olyan magas elvárásokat támasztott, hogy rengeteget lehetett tőle tanulni, és az a tudás máig kitart.

- Sokat rendezett. Van valamiféle szakmai ars poeticája, arról, mit tart fontosnak a rendezéseinél?

- Nem szeretem a fekete-fehér ábrázolást, kifejezetten taszít, utálom és unom is. Ráadásul ártalmasnak is tartom. Három-négy mondatban nem írható le egy szerep, figura. Mindez nem jelenti azt, hogy nincsenek rossz, gonosz vagy éppen jó döntések az ember életében, hogy nem léteznek aljas emberek vagy szinte szentek. Ám ezen belül is végtelen árnyalata van egy sorsnak, és akármerre is nézek a világban, látom és lenyűgöz, hogy nagyon sok színből áll össze a világ, a benne élő emberek. Ezt a fajta csodálatos sokszínűséget szeretném láttatni különböző történetekben, különböző karakterek által.

- Rendezéseit látva mintha szembemenne a műről kialakult klisékkel, a ráragasztott értelmezésekkel.

- Nincs olyan szándékom, hogy ellene menjek az alapműnek, hogy mindenáron valami újat mondjak róla. Úgy látom, hogy gyakran összekeverjük a mű lényegét, mondanivalóját a hozzá tapadt értelmezésekkel. Sokszor ezekről a szekunder szövegekről beszélünk, és nem tudunk rácsodálkozni az eredeti alkotásra. Szeretném elhessegetni a prekoncepciókat, a különféle interpretációkat, és nem azokat akarom megrendezni, hanem az eredeti darabot, gondolatot. Most a Figaro házasságát rendezem. Fontos, hogy ezúttal is elszakadjunk a közhelyektől, tabula rasát csinálva közelítsük meg a történetet. Hamvai Kornél 2005-ös fordítását használjuk, amely nagyon szellemes, és tükrözi a darab összetettségét. Arról szól, hogy nem igaz, hogy bármit megtehet, aki hatalomban van, emellett a szerelem, erotika bonyolult szövevényét is elénk tárja.