Magyarrá válni sem könnyű: egy film a bevándorlók kiszolgáltatottságáról

Az állampolgár című film viszont alaposan rácáfol az előítéleteimre. A rendező, Vranik Roland megvalósította, ami csak keveseknek sikerül - az amatőr főszereplők (Cake-Baly Marcelo és Arghavan Shekari) végtelenül természetesek, és a profi színészek is az öltözőben hagyták a manírjaikat. Különösen - a miskolci színház művésze - Máhr Ági remekel. Ettől, a szereplők játékától vagy inkább jelenlététől (is) egységes és hiteles ez a film. Tegyük hozzá gyorsan, az operatőr, Juhász Imre is mindent megtesz, hogy természetes helyzeteket, reakciókat lássunk.

Az alkotók ráadásul olyan témába tenyereltek bele, ami - azóta, hogy a forgatókönyv megszületett - fontos beszédtémává vált Európa-szerte. A bevándorlásról van szó. Persze, Vranik nem a menekültválságról forgatott filmet. Arról naponta láthatunk rettenetes képeket a híradókban. Azok az emberek izgatták, akik Magyarországon akarnak letelepedni, és mindent elkövetnek, hogy ehhez megszerezzék az engedélyt.

Közülük való Az állampolgár főszereplője, az afrikai Wilson (Cake-Baly Marcelo). A fekete férfi évek óta Budapesten dolgozik biztonsági őrként, magyar állampolgár akar lenni, ám folyton megbukik az alkotmányos alapismeretek vizsgán. A felkészülésben egy tanár, Mari (Máhr Ági) segít neki. Tanár és tanítvány között szerelem szövődik. Olyannyira, hogy Mari elhagyja férjét és fittyet hányva a testvére megbotránkozására, a fekete férfihoz költözik. Ám felbukkan Shirin (Arghavan Shekari), az iráni lány, akinek nincsenek papírjai. Wilson szolidaritásból az albérletében bújtatja, Shirin ott szüli meg a gyerekét. A lányanya kilátástalan helyzetén az segíthetne, ha egy magyar állampolgár feleségül venné: Wilson hajlandó a névházasságra. Hősünk sorsa már-már rendeződne - leteszi a vizsgát, rátalál a szerelem. Csakhogy amikor kiderül, Wilson házasságot ígért Shirinnek - hogy elkerülje a kitoloncolást -, Mari végzetes lépésre szánja el magát...

Cake-Baly Marcelo hitelesen alakítja a filmben Wilsont - érezhetően tud azonosulni a figurával 
Fotó: port.hu

A film nagy erénye, hogy hiányoznak belőle a szélsőségek. A feketékkel kapcsolatos sztereotípiák persze itt is megfogalmazódnak, de nyoma sincs annak az atavisztikus gyűlöletnek, ami nemrég még a kormányplakátokból áradt, és a közbeszédben is megjelent. Wilsont elfogadják, segítői, barátai akadnak, munkahelyén az év dolgozója lesz, számára pedig Magyarország még mindig jobb hely annál, amit otthagyott. Mert azt a rettenetet, amely elől menekült, el se tudjuk képzelni. A filmben is elég egy-egy utalás arra, hogy a menekültek mennyi szörnyűségen mentek-mennek keresztül. Vranik Roland filmje inkább azt az iszonyatos kiszolgáltatottságot mutatja be, amit egy közép-afrikai férfinak manapság el kell szenvednie, ha magyarrá akar válni. Nem azért, mert a hivatalokban csupa szívtelen aktakukac dolgozik. Nem, még csak erről sincs szó. Kiszolgáltatottak, mert ilyenek a törvények, a bürokratikus rendszer. (És nem csak nálunk ilyen, hanem szerte Európában hasonló.)

Kifejezetten szép film született, ami szerencsére menetes azoktól a hibáktól, amik olykor a magyar filmekre jellemző. Vranik nem akar mindent megmutatni. A közönségtalálkozón azt mondta: egy szikáran elmesélt, kisrealista, egyszerű vonalvezetésű történetet akart elmesélni...

Nos, ez kitűnően sikerült.