Kultúra

2015.06.27. 17:39

Mai grundmese - Összefogtak, hónapokig dolgoztak A Pál utcai fiúk sikeréért

Úgy tudjuk, a vasárnapra tervezett előadásra is elkelt már minden jegy, de sebaj, azt tervezik, hogy szeptembertől a megye több településén is bemutatják a híres Molnár Ferenc-regény, A Pál utcai fiúk színpadi változatát, aminek a hétvégén tartották a bemutatóját a Baptista Általános Iskola és AMI udvarán.

Gábor Gina

A szereplők egytől egyig Fejér megyeiek. Már hónapokkal ezelőtt elindult a válogatás, hogy a rendező, Kalányos Tamás megtalálja a környékbeli gyerekek, fiatalok között Nemecseket, Bokát Gerébet és a többieket. A seregélyesi iskola igazgatója, Sajtos József évek óta arra törekszik, hogy az intézmény kulturális programokkal is szolgáljon. Az iskolában ráadásul dráma tagozat is működik, diákjaik eddig is szívesen szerepeltek az Imre Sándor Szeretetszínház produkcióiban. Az igazgató azt meséli: a szeretetszínház vendégszereplésekor ismerte meg Kalányos Tamást. Ők ketten aztán elhatározták, hogy nyári produkciót hoznak létre: olyat, ami összekovácsolja a környékből toborzott fiatalokat, no meg az előadás létrehozásában segítő seregélyesieket. A kétfelvonásos előadás megszületésében egy budapesti szakemberekből álló stáb is közreműködött. Így aztán a tehetséges ifjú szereplők ugyan amatőrök, de a díszlet, a jelmezek, a kaszkadőrök szerepeltetése révén sikerült látványossá tenni, hitelesen előadni ezt a mai grundmesét. Mi a főpróbahéten jártunk az iskolában, és megismerkedtünk a legfontosabb szereplőkkel.

Seregélyesről és környékéről toborozták a szereplőket. A darab végső szövegének kialakításában a gyerekek is közreműködtek. A képen az előadás egyik jelenete: a Pál utcai fiúk golyóznak

A főpróba hetében érthetően mindenki ideges, újra és újra átveszik a jeleneteket. Ezért szerencsénk van, mert érkezésünkkor esik az eső, ázik a színpad, így a próba csúszik, sőt, el is marad. Sebaj, addig legalább van módunk beszélgetni a szereplőkkel meg a rendezővel. Igaz, Kalányos Tamás folyton fut, mert a szabadtéri színpad ugyan már áll, de éppen most hozzák a mobil nézőteret, és neki ott kell lennie... Addig beterel bennünket a fiúkhoz: a szereplőket éppen a profi fodrász nyírja, kinek-kinek most alakul ki a végső darabbéli fizimiskája. Kalányos a nyírásba is beleszól. Bár hozzáteszi: természetesen minden alkotótársa munkáját végtelenül tiszteli, de ő szereti mindenen rajta tartani a szemét... És már fut is tovább.

Kalányos Tamás rendező, az udvaron felállított színpadon: a lépcső alatt terül el a Pál utcai fiúk grundja (Fotó: Koppán Viktor)

Mi sorra megismerkedünk a legfontosabb szereplőkkel. Mindenekelőtt Nemecsekkel (azaz a kisbetűs nemecsekkel), Dvéri Zsolttal, aki feltűnően szépen beszél, és szabatosan is fogalmaz. Naná, hiszen drámaszakos a seregélyesi iskolában, igaz, az is kiderül, hogy a másik szenvedélye a foci.

– A drámatanárom, Stanicsek Szilvia ajánlott engem a produkcióba, és én ennek őszintén örültem, mert nagyszerű lehetőségnek tartottam, amit vétek lett volna kihagyni. Egyrészt mert nagyon szeretem a drámaórákat, másrészt itt nagyszerű társaság alakult ki. Szilvi néni is itt van, ő Tamás segédrendezőjeként dolgozik... – mondja az ötödikes Zolt, és azt meséli, éppen az elmúlt tanévben vették Molnár Ferenc regényét. Nem sejtette, hogy hamarosan játszik is majd ebben a történetben!

Fél éve, decemberben kezdődtek a meghallgatások, de a szereposztás csak áprilisban alakult ki. Addig elsősorban arra törekedtek, hogy összerázódjon a csapat, ki-ki ráhangolódjon a szereplésre... A hétvégeket áldozták erre a gyerekek és a felnőttek egyaránt. Dvéri Zsolt azt meséli, titkon reménykedett hogy ő kapja meg Nemecsek sokszínű figuráját, hiszen ő az, aki ebben a történetben igazi hőssé válik.

 

A fontosabb szereplők, balról: Dvéri Zsolt (nemecsek), Kós Mátyás (Boka) és Rimai Ádám (Geréb)

Zsolt érettségét, rátermettségét dicséri a nála jóval idősebb Kós Mátyás is, Boka megformálója, akinek van már színpadi rutinja, hiszen öt éve a fehérvári Prospero Színkör tagja, és nemrég az ajakai amatőr színjátszó találkozón elnyerte a legjobb férfi szereplő díját is. Matyi színésznek készül, tavaly érettségizett, most felvették a Pesti Magyar Színház akadémiájára. Azt mondja, minden idejét leköti most a felkészülés A Pál utcai fiúkra, még fel sem fogta, hogy ősztől akadémista lesz. Ez a feladat más, mint egy amatőr csoportban játszani, hiszen itt profi színházi körülmények között folyik a munka, nekik csak a szerepre kell koncentrálni.

– Boka izgalmas szerep, összetettebb, mint amilyennek elsőre látszik. Kihívás, hogy ez a fiú egyszerre vezére és jóbarátja is a többieknek. Nem könnyű Bokaként úgy határozott parancsokat osztogatni, hogy ne tűnjön ez a fiú mini diktátornak, megmaradjon szeretnivaló, kedves barátnak – meséli Matyi, aki olvasta ugyan a felhívást a szerplőválogatásról, de csak akkor kezdte érdekelni a feladat, amikor Kalányos Tamás megkereste és kapacitálni kezdte. Ráadásul úgy érzi, a kezdeti tréningeket Szegedi Tamás András, a társrendező olyan kiválóan csinálta, hogy az végképp meggyőzte: itt a helye...Rimai Ádám bevallja, először Ács Feri szerepére áhítozott, de ma már nem adná oda semmiért Geréb figuráját. Holott látszólag háládatlan az árulót alakítani. De Ádám szerint színészileg komoly kihívás ez a feladat, hiszen Geréb nem egysíkú figura: egyfelől utálni való, másfelől érthető is, hogy mit és miért tesz...

Ádám különös, „kettős” életet él, a fehérvári gróf Széchenyi műszaki szakközépiskolába jár, kéttannyelvű informatika szakra: jövőre végez. Ám menet közben ráébredt: a humán pálya, a színészet vonzza... A budapesti Katona József színház ifjúsági programjában is részt vesz, előadásokban ját szik. Ezért valószínűleg az informatikának az iskola után búcsút is mond.

– Nekünk nem az a célunk, hogy profi színészekké neveljük a gyerekeket. Az alapozást, a csapatépítő tréninget ezért is bíztam kiváló drámapedagógusra, a rendezőtársamra. Mi arra építünk, hogy egy előadás létrehozása közösséget teremt, és fejleszti a gyerekek személyiségét – mondja Kalányos Tamás. – Erre alapozva, őket figyelve született meg az előadás. Molnár Ferenc műve alapján teremtettük meg az egyes szituációkat, s a gyerekek improvizációi is formálták a szövegkönyvet. A molnári szellemben, de modern grundmese született, amelyben örök értékekről, barátságról, összetartozásról, hűségről is sok szó esik...

Sajtos József és Kalányos Tamás már hosszabb távra is tervez: azt szeretnék, ha jövőre ismét létrejönne egy előadás, és lassan kinőne a kezdeményezésből egy sokszínűbb program, aminek neve is van: seregélyesi Madárlátta fesztivál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!