Megfér az ecset a billentyűzettel

2017. április 16., 12:00 szerző: Kocsis Noémi
komment
Sukoró - Nagyon egyedi, rögtön felismerhető stílus és képek, vibrálóan élénk színek, graffitis életérzés, digitális hangulat. Alkotójuk mindeközben az orosz tajga mélabús hallgatag remetéjét juttatja eszünkbe. Izgalmas kettősség, vászonra feszítve.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Sok évnyi árkipusztai nomád művészélet után nemrég Sukoróra tette át életterét Juhász Tibor festőművész és családja. Tibi legutóbbi kiállítása Budapesten, a most induló Darshan galériában volt néhány hete. Nagy különbség volt eddigi megnyitóihoz képest, hogy most ő ajánlotta a kiállítást az érdeklődőknek és egyáltalán nem hívott vendégeket. Fontosnak tartotta ezt, mert mint mondja, rajta kívül senki nem tudja jobban elmondani, miről is szólnak a képei, a mondanivalót talán nehéz elsőre pontosan érteni.

- Ezek a festmények a szerelemről mesélnek és a párkapcsolatról, a másik emberbe vetett végtelen bizalomról szólnak. Azt gondolom, hogy korunkban, amit a bizonytalanság korának is neveznek, muszáj biztos pontokat találnunk az életben, és a szerelem, a kötődés valakihez egy ilyen biztos pont lehet. Egy bizonytalan bizonyosság persze ez is, de akkor is muszáj hinni mindenkinek abban, hogy meg lehet és meg kell találni az igazit. Amúgy pedig nem iszom alkoholt, nem dohányzom, nem lelkesítenek nagy eszmék, így nekem nem maradt más értelme az életnek, mint a család. Szerencsémre!

Tibor az egyik legfőbb inspirációt gyönyörű feleségében, Szabó Csillában találta meg, ma már négy csodás gyermek szülei.

- Mindig tudtam, mit szeretnék látni, de sosem sikerült. Aztán egyszer, mikor megismerkedtem Csillával, festettem egy képet és ott láttam azt, amit mindig is szerettem volna látni. Ettől kezdve egyértelművé vált, hogy én nem festhetek tájképet vagy csendéletet, nem ez a feladatom - mondja Tibor a témaválasztásairól, hiszen nála a leggyakoribb az emberábrázolás, s örök téma a nő, a társ. Kérdésemre a kortárs művészet/művészek helyzetéről gondolkodóba is esik, mert mint mondja, számára az a fontos, hogy a művész ne pénzt akarjon kapni a művekért, hanem pénzért adja azokat.

Ez a kép valójában a digitális (festő)művész fantáziájának szüleménye: a meglévő portréját ő maga montázsolta össze egy festményével. Valójában ebben a formában sosem állt a kép előtt - de így is bizonyítja, hogy a képalkotásban nincs határ
Fotó: Juhász Tibor montázs

- Őszintén szólva, az internetnek hála nem a magyar kortársakat figyelem, hanem a világ művészetét. Ráadásul nem is annyira a festőművészek tudnak inspirálni, hanem a graffitisek és a digitális művészek. Nagyon látványos dolgokat alkotnak, mégis gyakran mintha hiányozna belőlük valami. Talán ami elveszik a bitekben, azt a hagyományos olajfesték vissza tudja adni. Fontos, hogy ha valaki egy festményt vásárol, az évek múlva is tudjon új és új részleteket felfedezni rajta, mindig találjon benne valamit, ami inspirálja.

Tibor és Csilla mindketten több lábon álló emberek, a férj játékfejlesztésben is részt vesz, a feleség lakberendezéssel, fotózással foglalkozik, mint stylist, de évekig írt egy kitűnő kreatív blogot is, sok ötletes tippel és megszívlelendő életfilozófiával. Bár általában az asszonytól szokták az újságírók kérdezni, hogyan egyeztetni össze a munkát és a magánéletet, én most Tibortól kérdezem ezt, hiszen négy gyermekükről mindketten egyformán igyekeznek gondoskodni. Nem dicsekszik, nem mond nagy szavakat ezzel kapcsolatban, csak jókat:

- Én nem szeretem azt a világot, ahol a feladatok nemek szerint vannak felosztva.

Egy regényes élet főbb állomásai

Juhász Tibor 1978. március 29-én született Budapesten. Édesapja az egykori Moziüzemi Vállalatnál dolgozott, így Tibor Fellini és Bergman filmeken nőtt fel. 16 évesen elköltözött otthonról. A zenével kezdett komolyan foglalkozni, de amikor találkozott Kovács Árpád festőművésszel, a gitárt ecsetre cserélte. Éjszakánként a művész műtermében festettek, nappal az iskolában aludt. 20 évesen vonatra szállt és Kijevbe ment. Sokáig élt Tallinnban, Kijevben, Szentpéterváron. Minszkben egy ottani ellenzéki diákcsoporttal kormányellenes tüntetéseket szervezett, fogdába is került. Mikor hazatért egy fűrésztelepen kapott munkát, fát vágott. Az ablakgyártól a fénymásoló szalonig mindenhol megfordult. Szegedre költözött, reklámgrafikai céget alapított, animációs filmkészítéssel kezdett foglalkozni. Majd Budapesten élt, ahol megismerkedett feleségével. Sukorón lakik.

Kocsis Noémi

2017. április 16., 12:00 szerző: Kocsis Noémi

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...