Kultúra

2012.05.09. 16:30

Megnyílik a játék-és mesevilág, feltárul a Hetedhét Játékmúzeum (frissítve)

Székesfehérvár - Pénteken hivatalosan is megnyitja kapuit a Hetedhét Játékmúzeum a felújított Hiemer-házban. A részletekről szerdán, sajtótájékoztatón számoltak be.

Szabó Zoltán/Fejér Megyei Hírlap

Méltó  helyre, a város egyik, ha nem a legszebb épületébe kerül tehát  a játékmúzeum, és már az utolsó simításokat végzik a pénteki megnyitó előtt. Ma sajtótájékoztatót tartottak a  nem mindennapi látványosságról, mégpedig stílusosan a ház Moskovszky Termében.  A     játékmúzeum  egyik fő attrakciója ugyanis a híres Moskoszvky Gyűjtemény, amelyet ezidáig a  Megyeház utcai babamúzeumban láthattak az érdeklődők.  A gyűjteményhez ragyogóan illeszkednek  a Janikovszky-könyveket  idéző kitűnő Réber László-alkotások, illusztrációk. A Hiemer-ház  felújításának harmadik üteme tavaly fejeződött be,  és már tudatosan a két gyűjtemény bemutatásának céljával végezték a munkát.

A Városi Képtár-Deák Gyűjteményhez  kapcsolt játékmúzeumról Brájer Éva  alpolgármester azt mondta, hogy megnyitása nem valaminek a vége, hanem inkább a kezdete. A turisztikai lehetőségekre célzott, arra, hogy a  múzeumot az ország határain  túl is ismertté tegyék. Ennek fontos  állomása lehetne a jövőre tervezett   nagy  fehérvári gyermekfesztivál.    Szűcs Erzsébet, a Városi  Képtár-Deák Gyűjtemény igazgatója  azzal folytatta, hogy két kiemelkedő  értékű gyűjteményt kaptak,  és  Réber Lászlóról külön  megemlítette: a hatvanas évek  jelentős grafikus nemzedékének tagjaként valóban nagyot alkotott.  A gyűjtemények  gondozására,  feldolgozására, óvására és gyarapítására sikerült   hozzáértő fiatal szakembergárdát összehozni. Gärtner Petra  művészettörténész a Réber-hagyatékról elmondta, hogy  az 1300 grafikát az alkotó lánya, Réber Krisztina  adományozta a Szent István Király Múzeumnak.   Abból válogatták ki a játékmúzeum kollekcióját.  A rajzok  humorosak, rendkívül eredetiek, stílusosak, értékesek.  Nagy Veronika  múzeológus a polgári értékrendet tükröző, európai szintű gyűjtemény jelentőségét említette, míg  Bernáth Éva  múzeumpedagógus  hangsúlyozta, hogy a  babaszobákat nem csak nézni lehet,   interaktív játékok is várják a gyerekeket, családokat. A megújult gyűjteménnyel együtt  nyílik a múzeumi bolt,  ahol többek között Réber-rajzos csokoládé  és a látogatható gyűjteménnyel összhangban álló játékok vásárolhatóak.

A hivatalos megnyitó  május 11-én, pénteken, 13 órakor lesz,   amelyre  várják a fehérviakat. Másnap,  szombaton 10 órától egész napos Házfoglalóval   kedveskednek a gyerekeknek, családoknak.  A polgármester, Cser-Palkovics András jelképesen átadja a múzeum kulcsát a   gyerekeknek,  utána kihirdetik a Hetedhét  világra szóló pályázatok  eredményét a bálteremben.  Lesz  papíros családi alkotóműhely, zenés tárlatvezetés, meseelőadás, táncbemutató és táncház.  Óriási társasjáték, Tintaló cirkusz, fotózás a múzeum udvarán,  Levendula játszóház, társasjátékok. Este pedig a házat  bevilágítja a  Méhkas Dia Projekt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!