Mesés reality Pozsonyról

Czinki Ferenc nemrég bemutatott második könyvének borítóján egy fehér hattyú látható véresen, élesen kiemelkedve a fekete háttérből.

A cím: A pozsonyi metró. Így elsőre valószínűleg egyáltalán nem rakható össze, hogyan is jön a hattyú a metróhoz, pláne véresen, ám a könyvet elolvasva az ember nagyon is találónak és kifejezőnek érezheti ezt a megoldást.

Az Egy kocsma város szerzője ezúttal regényt írt, amely azonban szintén rövidebb, tárcaszerű szövegekből áll össze. Ezek a szövegek összefüggenek, s bennük a '80-as évek szocreál valósága mellé álomképek, szimbolikus tartalmak, a 2014-es év történései kerültek. Az író jó másfél hónapot töltött Pozsonyban egy ösztöndíjjal, ennek az élménynek, és összességében három év munkájának gyümölcse A pozsonyi metró. Ami egyébként nincs. Hogy miért nincs, és milyen lehetett az a kor, amikor ezt még komolyan tervezték, arról próbált képet alkotni Czinki Ferenc. Akit először is arról kérdeztem, miért érdekelte Pozsony és a metró.

– Eredetileg Krakkó érdekelt, oda pályáztam meg egy irodalmi ösztöndíjat. Végül nem ezt nyertem el, hanem a második helyen jelölt pozsonyi ösztöndíjat. Azóta sem tudom, miért. Arra gondoltam, hogy Fehérvárhoz hasonlóan ott is van egy hatalmas panel városrész, így a feladat adott. Ezek a helyek a félmúlt,  az előző rendszer mementói, amelyek épített környezetként itt maradtak. S ezekben a mai napig élnek emberek – mesélte Feri, aki nagyon konkrét felkészülés után utazott el a szlovák városba. Abban, hogy már kezdetben jól boldoguljon, az ösztöndíjasokat fogadó helyi irodalmi szervezet segített. Egy irodalmár, Ina Martinova még azt is fölajánlotta, hogy elkíséri egy egynapos pozsonyligetfalui túrára szerzőnket, amit ő igen jó néven vett. Ezután már szinte az egész városrészt átlátta.

Czinki Ferenc egy korábbi fotón – a sör Pozsonyban is a beszélgetések fontos kelléke volt (Fotó: Koppán Viktor)

Ferinek azzal nem volt különösebb gondja, hogy megnyissa a helyi embereket. Kiválasztott 1-2 törzshelyet, kocsmát, ahol pozsonyiakkal, szlovákokkal és magyarokkal beszélgetett. A helyiek szinte azonnal előjöttek a különös történetekkel, például a metróról, amit ugyan terveztek, de sosem készült el. Ez megtetszett, így lett a könyv kiindulópontja.

Abban biztos volt, hogy az előző kötethez hasonlóan itt is szerepet kap majd a szocreál mementók továbbélése.

A könyv szerkezete korán kialakult: a történet két idősíkon halad, a 2014-es szál önéletrajzi ihletésű, hiszen a szerző a saját kutatási élményeit is lejegyzi. Az 1983-ban játszódó jelenetek inkább fiktívek, ezek több morzsából álltak össze. És hogy miért lehet mindez érdekes nekünk, itt, Fehérváron?

– Hiába, hogy Pozsony a regény helyszíne, a történet nincs tele csak ott értelmezhető dolgokkal. Az alcím  – Kelet-európai ballada – kifejezi, mi volt a szándékom. Bár az is érdekelne, nyugaton mi lenne rá a reakció – jegyezte meg Feri, aki már több kritikát is elkönyvelhet.

– Vártam visszajelzést a szakmából, ami eddig összességében pozitív. Ott vannak az olvasók is, akik már ajánlják egymásnak a könyvet, például blogokon. A kockázatos az volt, Pozsonyban mit mondanak, hiszen kívülállóként raktam össze egy sztorit a városról, illetve a pozsonyligetfalui városrészről. Annak nagyon örültek, hogy róluk készül egy könyv, és ez nagy felelősséget jelentett. Az Új Szóban megjelent elemzés szerencsére szintén pozitív  – mesélt Feri.

Ezek után pedig már tervezi is a következő könyvet, amivel még vár egy darabig. Még túlságosan benne van A pozsonyi metró története, hangulata, nyelvezete – nem szeretné ugyanazt megismételni. A készülő szövegben marad a párhuzamos történetmesélésnél, de most térben kibővül a sztori, nagyon utazgatós regény készül majd – tette hozzá az író.