Kultúra

2016.08.05. 16:45

Varga Lili mindig más, de marad önmaga

Egyszer csak feltűnt a Vörösmarty Színház színpadán, előadásaiban. Oda kellett figyelni rá, egyéniség. Varga Lili játszott a Tizenkét dühös emberben, a Terrorizmusban, A velencei kalmárban, a Rajongókban. Immár a társulat tagja.

Szabó Zoltán

Átváltozó képessége figyelemre méltó. Amikor az Anconai szerelmesek Viktóriájaként megjelent a színpadon, még néhány ismerőse is találgatta, vajon ki lehet az a lány. Pályakezdő, de egyáltalán nem kezdő.

- Az idén végzett az egyetemen, és a szakdolgozatát, a színésznők pályakezdéséről írta. Sok a párhuzam vagy a régieknek könnyebb volt?

- Azt hittem, hogy egyszerűbb helyzetben voltak, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem teljesen igaz. Sok a párhuzam, és a legnagyobb tanulság, hogy jókor kell lenni jó helyen. Tényleg igaz a mondás: ehhez a pályához 98 százalék szerencse kell. Lényeges különbség azonban az, hogy egykor nem volt ennyire telített a pálya mint most, amikor minden évben végeznek vagy harmincan: nehéz helyet találni. Elmondták nekem, hogy a rendszerváltás előtti időszakig. az elhelyezkedésben az osztályfőnökök több segítséget tudtak nyújtani, mert nagyobb volt a szakma fiatalok iránti érdeklődése. Mindig is Pest volt és lesz a központ, de a vidéki színészek is nagyobb figyelmet kaptak. Ne felejtsük el például a legendás kaposvári időszakot. Pogány Judit mesélte nekem, hogy abban az időben, Szász Péter filmrendező még megtehette azt, hogy lement egy stábbal Kaposvárra, vitte Kern Andrást, a próba és előadás közti szünetben castingolta őt egy filmre, majd este megnézte azt az előadást. Ma ez nem fordul elő... A beszélgetések nagyon tanulságosak voltak. Az útravaló amit mindenkitől kaptam, az, hogy alázattal kell dolgozni... Alázattal, a munkatársak iránti tisztelettel és szeretettel. Mert mindenki ember.

Varga Lili immár a Vörösmarty Színház társulatának tagja, és úgy érzi, nagyon jó közegbe került. A következő évadban is izgalmas feladatok várják (Fotó: Hamarits Zsolt)

- Már végzősként komoly szerepekben játszott. Mennyire állt összhangban az egyetemi képzés a gyakorlattal?

- Számomra az igazi iskola az élet, vagyis a gyakorlat. Az egyetem fizikai és lelki erőnlétet, alapot ad: felkészíti a testet és az idegrendszert. Képzi az ember beszéd- és énekhangját, a fizikumát, formálja az ízlését, a hozzáállását és a gondolkodásmódját. Nem a színészmesterség fortélyait tanultuk meg, hanem azt, hogyan tudunk magunkból fogalmazni. Az osztályfőnökeim Bagossy László, Pelsőczy Réka és Rába Roland olyan önálló alkotó embereket akartak nevelni belőlünk, akik bárhol meg tudják állni a helyüket. Azt, hogy ez sikerült-e, úgyis az élet dönti el. A gyakorlatban mutatkozik meg az, hogy az ember mire képes és mire nem. Legalábbis nálam így volt.

- Elsőre nem vették fel az egyetemre. Igazságtalannak érezte vagy kellett még az a plusz év?

- Amikor nem jutottam tovább, természetesen igazságtalannak éreztem, de kellett az az egy év! Rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb. Abban az évben csináltuk Vidovszky Györggyel és Tasnádi Istvánnal a Cyber Cyranot a Kolibri színházban, ami azóta is repertoáron van, a Trafóban kísérleteztünk és tréningeztünk hajnalig egy kis csapattal, és emellett több helyen is dolgoztam: többek között például vendéglátóiparban, hipermarketben, kereskedelemben. Azóta elképesztően tisztelem az ott dolgozó embereket. és még inkább tudtam értékelni azt, hogy az egyetemen vagyok és hogy azt tanulhatom, azzal foglalkozhatok majd, amit szeretek.

- Már több jó rendezővel dolgozott együtt. Köztük Mohácsi Jánossal, akit én is nagyon kedvelek. Milyen volt vele dolgozni?

- Szerencsésvagyok, hogy ilyen korán, ennyire különböző és jelentős alkotókkal dolgozhattam együtt. A találkozás Mohácsi Jánossal hatalmas élmény volt. Sajátos humor, más munkamódszer, más világ az övé. Az olvasópróbán nem volt szövegkönyv, csak egyoldalas vázlat. Azt olvastuk fel, soronként mindannyian, majd másnap próbáltuk. Az egész előadás igazi közös munka volt, ami ott született velünk és előttünk. Kiszámíthatatlan volt és változatos. Egészen a főpróba hétig nem tudtam például, hogy mi lesz az általam játszott karakter, Helga sorsa.

- Egyszer csak feltűnt Fehérváron, és mindjárt oda kellett figyelni önre. Hogyan került a Vörösmarty Színházhoz?

 

- Tavaly tavasszal szólt az osztályfőnököm Pelsőczy Réka, hogy hívni fognak Székesfehérvárról. Nagyon meglepődtem. Hargitai Iván kért fel egy szerepre a 12 dühös emberbe. Én azelőtt nem jártam még Fehérváron, azt sem tudtam, merre kell menni, ezért felhívtam Kerkay Ritát, akivel egy évig kollégiumi szobatársak is voltunk, hogy segítsen. Ő útba igazított, de hiába: leszálltam a buszpályaudvaron, és nem tudtam, merre induljak. A buszon ült Sághy Tamás, nem ismertem személyesen, de tudtam, hogy ő is benne lesz az előadásban, ezért követtem őt a színházig. Így találtam ide. Boldog voltam, hogy új közegbe kerülhetek, és annak is örültem, mikor egyik feladat, jó szerep jött a másik után.

- Úgy érzi, jó helyre, közösségbe került?

- Igen, nagyon is. Számomra nagyon fontos volt, hogy el tudjak helyezkedni az egyetem után, szerettem volna társulathoz tartozni. A szabadúszás bizonytalansága engem megijeszt. Ez egy nagyon jó alkotóközeg. Hálás vagyok, mert az első perctől kezdve nem diákként, hanem kollégaként kezeltek, éreztem, hogy számít a véleményem, alakító ember lehetek.

- A kopaszsága különleges feladatokra is alkalmassá teszi: mindig más. Élvezi az ebből fakadó lehetőségeket?

- Olyan szakmában dolgozom, ahol előnyt lehet belőle kovácsolni. A világért sem gondolom, hogy én ettől különleges vagyok, de ha már ezt hozta az élet, meg kell tanulni használni. Nem divatból lettem kopasz, és beteg sem vagyok. Hiszem, hogy mindennek oka van, ezt én is kaptam valamiért. A probléma 11 éves koromban kezdődött, akkor hullott ki a hajam. Számtalan kivizsgáláson voltam, nem tudtak rájönni az orvosok, hogy mi lehet a fő ok. Az édesanyámnak volt a legnehezebb, ő küzdötte végig velem ezt az időszakot. Én élni szerettem volna, ezért letettem ezt a problémát, egészen addig míg tavaly előtt forgattam egy dokumentumfilmet Berta Enikővel Lyme címmel. Kiderült, hogy hasonló a saját történetem. Ezért felkerestem a filmben szereplő doktornőt, és úgy néz ki, rátaláltam a megoldásra. Most még csak annyit mondhatok, jó úton vagyok. Volt olyan időszakom, amikor hordtam parókát, de elegem lett belőle. Mindegyikben más személyiség voltam, ami egy fejlődő tininél nem túl szerencsés. A színpadon viszont éppen ezért jó. Más lehetek, mindig más, de közben önmagam is.

- Láthatóan nem tipikusan naiva alkat. Az Anconai szerelmesekben viszont nagy kedvvel játssza a szögedi tájszólásban beszélő szerelmes leányzót. Örült a szerepnek?

- Örültem, mert nagyon vágytam rá, hogy végre csinálhassak egy vígjátékot. Az elmúlt években a drámai szerepek és karakterek találtak meg inkább. Színházban még nem játszottam zenés komédiában. Nagyon élveztem, jó tapasztalat is volt, hogy miben más ez a műfaj és mi mindent igényel Ez a szerep pedig valóságos ajándék.

- Ezzel a vígjátékkal szerepeltek Gyulán is, és később is repertoáron marad. Emellett melyik darabokban láthatjuk az új évadban?

- A jövő évad is izgalmasnak ígérkezik, továbbra is játsszuk a Rajongókat és a Terrorizmust, és az Anconai szerelmesek mellett három bemutatóban leszek még. Bagó Bertalan rendezéseiben a Herner Ferike Faterjában, az Apák és fiúkban és Horváth Csaba Carmenjében.

Címkék#Varga Lili

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!