Kultúra

2017.03.17. 19:25

Négy térfélen pattog a labda

Denny (és Sandra) történetével kezdődik a monológok sora, ragadjuk ki ezért a férfi gyerekkorának egyik fontos epizódját. Azt, amikor az égen lebegő csodás ezüstfényű repülő csészealjat nézve megesküdött, hogy soha többé nem fog hazudni. Soha.

Szabó Zoltán

Azt, hogy mi igaz a repülő csészealj történetéből, nem tudjuk, mint ahogyan azt sem, hogy igaz-e az igazmondási fogadalom. Azt azonban sejtjük, hogy nem lehet csak igazat mondani vagy csak hazudni egy élet során. Persze lehet, hogy az élet is csak illúzió, mindazzal együtt, ami megtörténik benne, amíg...

Az viszont tény, hogy Ivan Viripajev orosz szerző roppant ravasz darabot írt, Illúziók címmel. Mert mit is látunk? Négy színész elmeséli két házaspár, négy középkorú ember, Denny és Sandra, Albert és Margarite történetét. Méghozzá nagyrészt monológok formájában. A színészek kiszólásaikkal időnként jelzik, hogy csak illúzió az egész, ők csak elmondanak sztorikat, amelyek másokról szólnak. Ugyanakkor furamód a mesék szereplőire passzolnak a mesélők, legalábbis ilyenek lehettek 40-50 évvel ezelőtt, amikor középkorú emberként idős, beteg, haldokló énjükről beszélnek. Fura időjáték is tehát az Illúziók, amelyet Hargitai Iván állított színpadra a Vörösmarty Színház stúdiójában. Olyan ez az egész, mint a hagyma héja. Ahogy lehántunk egyet, egy másik sztori van alatta, ahogy raknánk össze a mesét, jön egy újabb fordulat. Ahogyan aztán mindenki elmondta már, amire emlékezni vagy amit elképzelni akart, mégiscsak összeáll egy kép. Leginkább rólunk. Arról, hogy milyen elképesztő hibákat követhetünk el, hogy a látszólagos biztonságban mennyire nem figyelünk a másikra, nem ismerjük még magunkat sem. A legnagyobb hiba pedig, ha önmagunknak hazudunk, mert abból következik minden más. Ha nem kellene, rosszat lépünk, ha kellene, nem merünk lépni.

A színpad, a játéktér stilizált teniszpálya, ahol szereplőink mesélnek, időnként, ütéseket szimbolizálva, a levegőbe csapkodnak. Máskor teniszlabdákat, papírzsebkendőket egymás felé hajigálnak, gurítanak, hol csúfondárosan, hol idegesen. A darab jó lehetőséget kínál négy jó színésznek a játékra. A monológok a karaktereket jellemzik. Tóth Ildikó (Sandra), Varga Mária (Margarite), Hirtling István (Albert), Debreczeny Csaba (Denny) érzékenyen, az irónia és melankólia határán egyensúlyozva, mindkettőt jól adagolva játsszanak. Nem volt könnyű dolguk, mert Viripajev kitűnő, de egyáltalán nem könnyen elsajátítható szöveget írt a szereplőknek. Nagyon ügyelni kell a pontosságra és nagyon kell egymásra is figyelni, annak ellenére, hogy hagyományos dialógus kevés van a darabban.

Gyakran nevetést kiváltó, egyben kicsit kesernyés, tűnődésre késztető előadás született a budapesti Rózsavölgyi Szalon és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójában. Okosan szórakoztató száz perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!