Nyomtatásra várnak a féltve őrzött ráckeresztúri kincsek

Nagyanyám piros fedelű dobozban őrizte a régi fotográfiákat. Ünnepi pillanatnak számított, amikor végignéztük valamennyit, s mama elmondta, ki kicsoda. Kopott fotón láttam a dédnagymamámat fiatalasszonyként, mama tüdőbajban meghalt csendőr bátyját és öccsét, "Pistinket", akinek csak 25 év adatott: kimentett a vízből egy fuldokló fiút, meghűlt, s az orvos már nem tudott segíteni rajta. Ma is megvan a doboz a képekkel, s ugyancsak ritka esemény, amikor kislányommal nézegetjük a családi archívum féltve őrzött kincseit.

A piros bugyellárist adták elő a műkedvelő színjátszók 1946-ban

Napjainkban percenként több millió fotó készül világszerte. A digitális fényképezésnek köszönhetően korlátlan mennyiségű kép kerül fel az internetre, és sokan már csak pendrive-on vagy a számítógépen őrzik a családi eseményeken, külföldi utazásokon készült felvételeket. Nem tudjuk, mennyire lesznek időtállóak a fotópapírra kinyomtatott képek, megtartják-e színüket több évtizedig, netán évszázadig. Holott a fényképek értékes dokumentumok, mindig is különleges szerepet töltöttek be az emberek életében. A fotó lehetőséget teremt arra, hogy halhatatlanok legyünk. Legalábbis addig, amíg arcvonásainkat őrzi egy szépen beállított vagy épp spontán felvétel. A fénykép a jelen egyetlen pillanatát rögzíti, amely szinte ugyanabban a másodpercben múlttá válik. A képes dokumentumok segítenek ébren tartani az emlékezetünket, ezért gyűjtjük elszántan a még fellelhető múltdarabkákat.

Így nézett ki egy gazdasági udvar 1934-ben

A nyomtatásban még meg nem jelent Keresztúri képeskönyv több mint ezer régi fotót tartalmaz. A témák igen változatosak: esküvő, lakodalom, elsőáldozás, bérmálás, temetés, az iskolai életet megörökítő fotók, csoportképek, de számos jelenetet rögzítettek a műkedvelő színjátszók előadásán, a szüreti felvonulásokon vagy az önkéntes tűzoltók versenyein. Külön csoportba tartoznak az első és második világháborúban készült katonaképek, közülük nem egyet képeslapként küldtek haza a frontról a családnak, s még olvasható a hátlapra írt üzenet is.

1916-ban Szarajevóból küldte haza a fotót Kozel György

A településen abban bíznak, hogy a gyűjtemény bővül, és egy-egy kép mellé nemcsak nevek, hanem történetek is kerülnek majd, mert az lenne az igazi. Így aztán megeshet, hogy a könyvtárak helytörténeti részlege egykor majd a következő generációk kíváncsiságának célpontja lesz, hiszen előbb-utóbb talán mindenki eljut odáig, hogy érdekelni kezdje, honnan jött, kik voltak az ősei, hogyan éltek a nagy- és dédszülei, az évek múlásával milyen változások történtek a településen, ahol él. Előbb-utóbb valamennyien szembesülünk az idő múlásával, hiszen egyre többen lesznek, akik már csak a megsárgult fotográfiákról, tablóképekről köszönnek ránk.