Kultúra

2017.01.20. 19:25

Olykor csak három órát aludt

A székesfehérvári Vörösmarty Színház népszerű művésze a közösségi oldalon büszkén hozta nyilvánosságra, hogy svédmasszőri képesítést szerzett, de a peelingek, aromák és pakolások világában is elmélyedt.

Gábor Gina

Rengetegen gratuláltak, és egyúttal aggódva tudakolták: mi van a háttérben? Nos, megnyugtathatjuk a rajongókat: Závodszky Noéminek esze ágában sincs pályát módosítani, továbbra is láthatjuk a színpadon - sőt, a tévében is.

Azért arra kíváncsiak voltunk, mi késztette a képesítés megszerzésére?

- Nagyon hiszek az érintés fontosságában, és a masszírozás jótékony hatásában. Én is járok masszázsra, és amellett, hogy az izmoknak jót tesz, meggyőződésem, hogy a lélek, az idegrendszer számára is igen fontos, hiszen ellazít, oldja a szorongást. Először csak autodidakta módon igyekeztem a látott fogásokat alkalmazni: a férjem közérzetét próbáltam javítani a masszázzsal. Ugyanakkor felmerült bennem: jó volna ezt igen szakszerűen csinálni, hogy valóban jótékony hatással legyen az ő fizikai, lelki állapotára. Ezért iratkoztam be a tanfolyamra, ami nemzetközi szinten is elismert oklevelet adott. Bevallom, közben felmerült bennem, hogy nem is árt, ha valaki képzi magát, több lábon áll, és az eredeti hivatása mellett van egy másik szakmája is. Nem szeretném, ha bárki félreértené: nekem meggyőződésem, hogy nem véletlen, hova születünk, és azt sem tervezem, hogy külföldön kezdjek új életet. De amíg a tanfolyamra jártam, nekem is eszembe jutott, hogy ez a képesítés kifejezetten jól jöhetne, ha egy másik országban kellene boldogulnom. Elvégre ahhoz, hogy külföldön színésznőként dolgozhassak, anyanyelvi szinten kellene a nyelvet beszélnem... A masszőrnek erre nincs szüksége. Persze, engem nem ez motivált, hanem az, hogy én - aki a masszírozás jótékony hatásait élveztem eddig - szintén adni tudjak valamit másoknak.

Závodszky Noémire új szerepek várnak a színházban, a tévében

Mindehhez elég sok dolgot kellett megtanulnia:

- Amikor jelentkeztem az oktatásra, bevallom, nem gondoltam át, hogy ilyen magas szinten kell majd az anatómiához érteni. Így rengeteget tanultam, naponta jártam a tanfolyamra, közben előadásaim voltak, ezért akadt olyan időszak, hogy mindössze három-négy órát aludtam. Viszont - éppen ezért -, amikor megszereztem a képesítést, és eredményesen levizsgáztam, kimondhatatlanul büszke voltam magamra. Rengeteget kell még gyakorolnom, de nagy kedvet érzek ahhoz, hogy a férjemnek, a családtagoknak, a barátoknak én efféle, az izmokat alaposan megdolgozó, de a relaxálást is segítő masszázst adjak ajándékba - mondta a színésznő, akitől azt is megtudtuk: az elmúlt másfél évben spirituális tanfolyamokat végzett. Ezek jóvoltából olyan technikát tanult, ami segíti abban, hogy - ha úgy érzi, elakad valamiben - képessé váljon törölni" a negatív tapasztalatokat, gondolatokat, és a nehézségeken tudjon pozitív szemlélettel átlendülni. Így aztán foglalkoztatja a gondolat, hogy a barátait egy meditációs CD-vel is meglepi.

Ám persze, mindezeken túl Závodszky Noémi életét most is a színház határozza meg elsősorban: ez az igazi, nagy szerelem számára. Január végén kezdi el próbálni Márton László - Merimee elbeszélése alapján készült - darabját, a Carment, Rodion Shchedrin zenéjével. Ennek azért örül, mert lehetősége nyílik arra, hogy újra táncolhasson. Aztán Neil Simon krimibe hajló komédiája következik, a Pletykák. Závodszky Noémi a Barátok közt című tévésorozatban is újra feltűnt: egy érdekes, sokat utazó nőt alakít. Hamarosan pedig egy új sorozatban is láthatjuk: A mi kis falunk vetítése február elején indul. Nevetve mondja, nagyon kell majd figyelnünk a képernyőt, mert nem biztos, hogy azonnal felismerjük... Hogy miért?

Az legyen meglepetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!