Kultúra

2015.02.21. 13:00

Pályafutása alatt harmadszor formálja meg Edith Piafot a Pelikán Kamarateremben Váradi Eszter Sára

Székesfehérvár - A Viktória központ vendége legutóbb Váradi Eszter Sára, a Vörösmarty Színház tagja volt. A színésznő sanzonokkal, örökzöld slágerekkel szórakoztatta a közönséget.

Gábor Gina

Pályakezdőként került a fehérvári színházba, és az eltelt években sokféle szerepben volt alkalma megmutatni a tehetségét, de népszerűségét a zenés produkcióknak köszönheti. Nem véletlenül, hiszen kitűnik muzikalitásával, nagyszerű énekhangjával is. Közben a színészet mellett egy másik fontos szerepet is vállalt: az anyaságot. Marci fia már elmúlt négyesztendős... Születése előtt még javában játszott: a hetedik hónapban volt, amikor a nyári színházban a Bor, mámor, szerelem című előadásban aratott sikert. A produkciót most is a repertoáron tartják:

– Úgy gondoltuk, hogy ez „egynyári" darab lesz. Én az örökzöld operettslágerek köré írtam egy kis történetet, amibe belevettem várandós állapotomat is... De a közönség annyira megszerette az előadást, hogy azóta is játsszuk időnként a kőszínházban. Olyan jól viseltem a terhességet, hogy azt hittem, alig látszik a pocakomból valami, és csodálkoztam, hogy a kollégák folyton rám szóltak a próbán: ülj már le, pihenj! Utólag elhűlve nézem vissza a felvételeket, amiken nagy hassal csárdást járok: ezt azért talán nem kellett volna – meséli.

Váradi Eszter Sára a Viktória Rehabilitációs Központban sanzonokat, örökzöld slágereket adott elő. Fotó: Koppán Viktor

Úgy tervezte, egy évig otthon marad a babával, de akkor volt vezetőváltás a teátrumban. A megbízott igazgató hívta, jöjjön vissza, mert szeretné visszahódítani a közönséget.

– Egy színésznő persze, boldog, ha érzi, számítanak rá, de egy pici baba is óriási felelősséget ró az emberre – mondja Eszter Sára. – Tíz hónapos volt Marci, amikor a nyári színház háziasszonyaként vállaltam feladatot, aztán meg sorra jöttek a szerepek. Végül hét bemutatóm is volt abban az évadban. Akkor egy kicsit „szétszakadtam". Ma már üzembiztosan, jól szervezetten működik a család, nagyon igyekszünk, hogy Marci ne vegyen észre semmit abból, hogy a szülei eltérő időbeosztásban élnek, mint mások, hiszen a férjem a budapesti Vígszínház világosítás-tervezője. Szerencsére mindenben számíthatok az anyósomékra, akik Fehérváron élnek – meséli Eszter Sára, és hozzáteszi: arra törekszik, hogy a kisfiának normális gyerekkort biztosítson, ezért egyátalán nem szeretné, ha a kisfia a színházban nőne fel.

– Persze hallja, hogy otthon mit beszélünk, amikor szervezzük a napunkat, és megkérdezi: anya, ma rendőr leszel? Amikor a Dzsungel könyvében Bagirát, a fekete párducot játszottam, az nagyon érdekelte, el is meséltem neki a történetet, de az előadáshoz még kicsi volt. Épp akkor fordult elő, hogy egyszer egy előadás idejére mégis be kellett hoznom a színházba: a folyosón játszottak egy másik kisfiúval. Megbeszéltük, hogy csendben maradnak. Aztán, amikor nagy lett a ricsaj, kimentem, hogy figyelmeztessem. Marci, mit ígértél? – kérdeztem szigorúan. S közben a tükörben hirtelen megláttam magamat Bagira kosztümében. Azonnal végigfutott az agyamon: te jó ég, egy macskajelmezes anya vajon meny-nyire lehet a gyerek számára hiteles?

A Viktória központban Piaf-slágerekkel is elbűvölte a közönséget: nem véletlenül, hiszen már harmadszor(!) formálja meg a legendás párizsi veréb figuráját. Hajdanán a Pelikán Kamarateremben egy többszereplős előadás idézte fel az énekeső életét. Később felkérték, hogy csináljon Piaf-estet a színház kávézójában. Ő inkább kétszereplős előadást formált, amit Keller Jánossal játszottak. A siker nyomán a kávézóból ez is átkerült végül a Pelikánba.

Így aztán meglepődött, amikor Szikora János igazgató közölte: újra Piafot játszik, ezúttal Pataki Éva zenés darabjában, ami Piaf és Marlene Ditrich kapcsolatát idézi fel...

– Hogy mi volt Piaf titka? Talán a hihetetlen őszinteség, ahogyan kendőzetlenül kiénekelte magából a fájdalmát és az örömét... Ha őt alakítom, én is erre az őszinteségre törekszem.

Nők, férfiszerepben

Beszélgetésünk idején Váradi Eszter Sára Peter Shaffer Amadeus című híres darabját próbálta. (Az előadás premierje szombaton volt). Mozart és Salieri híres történetében a hatalom könyörtelen képviselői is feltűnnek. A rendező Hargitai Iván e férfiak szerepét is nőkre osztotta, hiszen manapság jócskán találunk női vezetőket. Váradi Eszter Sára Gottfried van Swieten bárót alakítja, aki pártolja is Mozart törekvéseit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!