Küldetéses vétó - Protestantizmus és irodalom

Nem akarom az irodalmat összekeverni Istennel, az egységet szeretném hangsúlyozni. Minden nemzeti irodalomnak megvannak azok a sajátosságai, amelyek elsősorban rá jellemzőek, és az is igaz, hogy a nemzeti irodalmon belül is különböző színek vannak. Ha végiggondoljuk azt, hogy a magyar költészetben, prózában, drámában kik azok, akik protestáns eredettel bírnak, akkor büszkék lehetünk arra, hogy nem akárkikről van szó. Például Balassi Bálint is ebbe a sorba tartozik a régmúlt időkből, s neki bizonyos énekszövegei benne vannak a református énekeskönyvben. Ki ne lenne büszke Csokonai Vitéz Mihályra vagy Kölcsey Ferencre, nemzeti imádságunk szerzőjére. Ide sorolom az evangélikus Petőfi Sándort is. A magyar költői nyelv leggazdagabb birtokosát, Arany Jánost is ide soroljuk, aki - és mások - a korábbi századokban vallották magukat protestáns gyökerű gondolkodónak.

És azt sem feledem, hogy Czine Mihály fantasztikus igehirdető-irodalomtörténész volt. Volt szerencsém ismerni őt, aki egyébként alapvető könyveket és tanulmányokat tett közzé a reformáció irodalmáról, a protestáns költőkről. A XX. században természetesen Ady az első, aki ebbe a sorba tartozik. Gyönyörű imádságai, vallomásai vannak ennek a viharos életű embernek. Németh Lászlónál egy sajátos protestantizmus-felfogásával állunk szemben. Hogy a közelmúlt és a jelen irodalmának néhány meghatározó alkotóját is megemlítsem, ide sorolom Csanádi Imrét, Csoóri Sándort, Kányádi Sándort, Sütő Andrást. Sütő több okból is érdekes a Kálvin életút megközelítése szempontjából, hiszen a Csillag a máglyán című drámája alapvetően ezzel a problematikával néz szembe.

Szűcs Attila: Narancsszüret. A mű az Új Magyar Képtár állandó kiállításán, a fehérvári Megyeház utcában látható Fotó: Molnár Artúr

Nagyon elgondolkoztató. Tisztességesen nézett szembe ezzel a problematikával, ami a Kálvin - Szervét viszonyt illeti, illetve nagyon pontosan mutatja be azt a kort. A prédikátor ősök hagyománya a kálvinista eredetű íróknál és költőknél talán meghatározó. A reformátusság életében a hagyománynak sajátos szerepe van - mintha egy kicsit erőteljesebb lenne a protestáns írók körében. A hagyományápolást, a hagyományébresztést a protestánsnak számító költők és írók még erőteljesebben bizonyítani tudják.Az előbb említettem Csanádi Imre nevét, aki különösképpen érdekes számunkra, hiszen évekkel ezelőtt jelent meg a munkásságáról szóló monográfia Alföldy Jenő tollából. Annak idején Fehérváron volt ennek a kötetnek a bemutatója. Sajnos, arról is kell szólnunk, hogy Csanádi Imre költészete egyelőre nincs benne az irodalmi köztudatban. Ez a kétkötetes monográfia helyére teszi ennek a fantasztikus költői életműnek nagyon sok vonását. Többek között megtaláljuk az Egy hajdani templomra című vers elemzését is benne. Szerintem ez egy tipikusan református vers. A küldetéses vétó, a dac figyelhető meg benne.

Hétköznapi nyelven vastagnyakúnak szoktak minket nevezni. Elég erőteljes szavakkal száll szembe a máshitűekkel. Csanádi nagyon nem szerette fiatalkorában az „aranyozott, fényes, bálványos-tömjénes palota-templomokat”. Számomra a kulcsmondat az, hogy „ország lappangott itt, mikor nem vala ország”. Gondolják csak meg, milyen súlyos mondandó ez! De hozhatunk más, megyénkhez kötődő példákat is. Például Bokros János könyveit. Vannak a költő verseiben olyan sorok, amelyek néha megdöbbenést keltenek, s vannak benne olyanok is, amelyek nagyon is evilágiak, profánok. Ha egy költő egy versciklust szentel ennek a témának, hogy „Kálvin pásztor nyája”, akkor az azonosság-keresése fontos. S ugye sokan ismerik a Fölépítjük a templomot című remeklését, amely Cserta Gábor megzenésítésében vált még ismertebbé. És folytathatnánk a sort a maiakkal. Saitos Lajossal, Káliz Sajtos Józseffel, Szegedi Kovács Györggyel vagy Simek Valériával. Valamennyien ezt a szellemiséget képviselik lírájukkal.