Psyché, fóliába csomagolva

Már a filmváltozat elé is hasonló várakozásokkal tekintettem. Bódy Gábor különleges adaptációját 1980-ban mutatták be, a 3 és fél órás vetítés után pedig úgy álltam fel a székből, hogy majdnem nem sikerült neki a szinte lehetetlen. Ami megmentette a vállalkozást, az érdekes módon nem a Weöres Sándor-mű irodalmi értékében található, hanem Bódy rendezői fantáziájában, a filmnyelv iránti fantasztikus fogékonyságában, a látványban, a formában.

Psyché bordóruhás korszaka: a jelmezekkel is jelzik a változást

A Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában bemutatott monodrámáról pedig azt kell mondjam, hogy majdnem sikerült nekik. Mármint Váradi Eszter Sára színésznőnek és Widder Kristóf rendezőnek az, hogy elhitessék: az erősen stilizált díszletben Lónyay Erzsébet egykori költőnőt, azaz Psychét látjuk a színpadon. A feladat roppant nehéz, de mint tudjuk, Weöres Sándor sem akármire vállalkozott. Kegyes irodalmi csalásként egy 19. századi vad és öntörvényű nő személyiségébe bújt, hogy megírja ezt az egyedülálló műfajú és nyelvezetű önvallomást, amely 1972-ben igazi szenzációként hatott. Zavarbaejtő olvasmány, és nem csak akkori szemmel és aggyal. Színpadra állítani sem egyszerű feladat a zsúfolt szöveget. A rendező és a színésznő azt a megoldást választották, hogy a női sorsra koncentráltak, mégpedig az életét meghatározó férfiakkal való találkozás lineáris sorrendjében. Ezek a férfiak meg is jelennek a színen, Widder Kristóf jelzésszerű mozdulatokkal mutatja meg őket. Színesítve, mozgalmasabbá téve a monodrámát, mert a műfajnak megvan az a veszélye, hogy önmagát falja fel a végére.

Úgy vélem, a színház vezetésének gesztusa, hogy felajánlották az egyre érettebb színésznő részére ezt a lehetőséget, az pedig jelzésértékű, hogy ő éppen ezt a a művet választotta. Minden bizonnyal rokonságot fedezett fel az irodalmi hősnő és saját személyisége között. Utóbbit e szempontból kevésbé ismerjük, ám ha játékával meggyőz minket erről, az elégséges bizonyíték. Nos, a darab egy ideig működik. köszönhetően egy-két jól sikerült színpadi megoldásnak is. Találó a minimalista díszlet és jó ötlet a fólia bőséges használata is. Nem csupán térelválasztó,m de stilizál is, a rá írt verses vallomásokkal megemeli a darabot, jó szolgálatot tesz kabátként, virágcsokorként, függönyként. Az sem baj, hogy megtartották a mű eredeti, nyelvújítás előtti nyelvezetét. Az erősen pikáns, erotikus szövegek így játékosak, el- és befogadhatók maradnak. Más kérdés, hogy végig erős odafigyelést kívánnak színésztől, nézőtől egyaránt, így aztán mindkettő kifárad egy kissé az előadás kétharmadához érve. Furcsa, de onnantól fogva pedig kissé szét is esik az egész, amint bordó ruhába bújva emlékezik hősnőnk. Bizonytalanná válik a játék, az átlényegülés megszűnik. A végén arra gondoltam, hogy tényleg majdnem sikerült a fehérvári Psyché, így, fóliába csomagolva.