Széchenyi Zsigmond - A nagy vadász és népszerű író

Én elsősorban az írót szeretném bemutatni. Az írót, akinek hatalmas könyvtára volt, amelyet halála után özvegye a Természettudományi Múzeumnak adományozott. Több mint háromezer kötet sorakozik a polcokon, magyar és külföldi szerzők művei. Szakkönyvtárról van szó, központi témái: a vadászat és a természet. Ki volt ő? Nagyváradon született 1898. január 23-án, apja Széchenyi Viktor, Fejér vármegye főispánja, édesanyja osztrák származású: gróf Ledebur Wicheln Karolina. Zsigmond az első gyerek, őt három lány és egy fiú követi. Gyermekkorát Sárpentelén, nyarait és az iskolai szüneteket nagyszüleinél, Mileschauban és Kőröshegyen tölti. Életében központi helyet foglalt el a vadászat, álma volt, hogy a világ összes vadjából legalább egy példányt puskavégre kapjon. Kilenc alkalommal járt Afrikában, ezek a vadászatok hónapokon át tartottak. Megjárta Ázsiát és Észak-Amerikát, útjairól naplójegyzeteket készített, s hazatérve könyvekbe sűrítette élményeit.(...)

Széchenyi Zsigmond munkáit két részre oszthatjuk. Korai művei jellemzően vadásznaplók, külföldi útjain vagy a hazatérését követő hónapokban íródtak. Irodalmi szempontból értékesebbek azok a munkái, amelyek évtizedek múltával keletkeztek: Afrikai tábortüzek; Ahogy elkezdődött, Ünnepnapok. E kötetek tagolása inkább novellás kötetre, mint naplóra emlékeztet. A fejezetcímek egy-egy természeti jelenségre (Termiták; Sáskajárás; Régi szeptember), szereplőre (Flórián; Simaika; A csodadoktor), földrajzi helyre (A civilizáció marta Afrika; Mileschau; A Velencei-tó), vagy éppen egy madárra, állatra utalnak. (Réce, liba, szalonka; Túzokok; Hiénakutya). Tudományos igényű leírások ezek, szemléletesek, tömörek. Különösen megragadott az Afrikai tábortüzek Veszélyes nagyvad című írása. Vérbeli vadász ritkán ír jellemrajzot a célkeresztbe kerülő vadakról, a gróf viszont az oroszlánról, az elefántról, az orrszarvúról, a bivalyról, a párducról szabályos jellemrajzot készít. „Tartsuk be a rangsort, kezdjük a laikus szempontjából legimpozánsabbal, a mesekönyvek állatkirályával, - az oroszlánnal” - írja.

Milyen mesekönyvet olvashatott? Ne feledjük, addigra már több kiadásban megjelent az első magyar állatregény: a Rab király szabadon. Szerzője: Bársony István, ez a kötet is ott állt Széchenyi Zsigmond könyvespolcán.Az írások irodalmi értékét növeli a tudatosan alkalmazott betűalliteráció (Magamra maradtam magányos menedékemben; tarka tollak tépett tárlata), a hármas igehalmozások, a lüktető ritmus és mindezek kombinációja. (Nyomában kisurrantak a tacskók, elkapták, tépdesték, vicsorogva szabdalták védtelenné csendesedett ellenfelük kócos kabátját.) Gazdagítják munkáit a leírások is, amelyek régi szokásokat, korabeli ünnepeket mutatnak be. Az indián totemfa (Alaszkában vadásztam), vagy éppen a Pentelei karácsony leírása (Ahogy elkezdődött) egészen más megvilágításba helyez múltbéli dolgokat.(... )Érdemes említést tenni Széchenyi Zsigmond humoráról is. Legérettebb kötete az Ahogy elkezdődött. Írásainak a befejező soraiban lelhető fel leginkább az a csendes, bajusz alatt bujkáló humor, mely olyannyira jellemző volt a kor legjobb íróira: „Bizony, a boldog nemtudás - a beata inkognita - rendkívül áldásos állapot. Sok keserűséget megtakarít az ember életében. Hogy is tartja a közmondás? Ha tudná szegény disznó, mire hizlalják, megdöglenék bújában.” Egy másik mondat az Alaszkán vadásztam című kötetből: „Inkább ajándékozz, mint kölcsönözz; ugyanannyiba kerül”.

A Széchenyi kötetek élvezeti értékét nagyban emeli a korabeli képes illusztráció. Hitelesebb a történet, könynyebb az időutazás, ha fényképek is mesélnek. Ez még akkor is igaz, ha be kell vallanunk, írónk eléggé hadilábon állt a „Kodakkal”. A huszadik század elején már általánosan elterjedt volt a fotómasina, Széchenyi is vitte magával minden földrészre. Sokszor inkább átok, mint áldás volt a számára. (...) Hol a záró lemezt felejti a gépben, hol az élességet felejti állítani. Eldönti magában: vagy puska lesz a vállán, vagy fényképezőgép. (Ma is, mi is vagyunk így jónéhányan: fényképezőgéppel járunk vadászni.) Az olvasó szerencséje, hogy sok remek fotó is született, szebbnél szebb trófeákban, s időnként mutatós benszülött lányokban is gyönyörködhetünk...

(Részleteket olvashattak a Csiák Gyula a Széchenyi-emlékhétre írott tanulmányából.)